3. Chapter~

Lexi

Összeszorítottam pilláimat, miközben átfordultam a másik oldalamra. Még félálomban voltam, ezért nem igazán tudtam felfogni, hogy mi is történik körülöttem. Az ajtón keresztül egy párbeszéd szűrődött be, de azt nem tudtam kivenni, hogy miről is van szó. Minnie és Gukie beszélgetett. YongGuk hangját ezer közül is felismerném, hiszen kinek, van olyan mély hangja mint neki? Minnie hangja, meg olyan...Minnies. Elhallgattak, meghallottam amint a nyílászáró enyhe nyikorgó hanggal jelzi, hogy valaki bejött rajta. Ennek ellenére én még mindig nem nyitottam ki a szememet. A zár kattant, a lépések zajai erősödtek, majd elhaltak a szoba csendjében.

Az ágyam besüppedt mellettem és csak annyit éreztem, hogy valaki puha ujjai végigsimítják  felkaromat, ezzel libabőrt hagyva az érintett területen. Tudom, hogy kihez tartoznak, túl ismerősek... Hiszen az este folyamán olyan sokszor ért így hozzám. Nem merem felnyitni pilláimat. Este lehetett volna több eszem, nem kellett volna engednem neki. Nem lett volna szabad befeküdnöm mellé és elaludnom a karjaiban, teljesen a testéhez simulva...De ha egyszer nem tudok nem engedni a kísértésnek?

Erőt vettem magamon, és nem tudva, hogy mi vár rám kinyitottam szemeimet. Nem éppen az a látvány fogadott amit vártam. Gukie fáradt, nyúzott és aggódó íriszei enyéimbe meredtek. Haja kócos volt - biztosan Ő is most kelt fel - de még is olyan szexin hatott az egész. Számomra olyan volt, mintha ez egy tökéletes rendszer lenne és minden nap így hordaná tincseit. Még mindig tegnapi ruháját viselte, mely már egy kissé megviselt volt. Néhány ital és kajafolt ékesítette, valamint számtalan gyűrődés.

- Ne haragudj... - mosolyodott el halványan. Nagyon jól tudtam, hogy miért keltett fel, időközben kiült arcára a pánik is. Megragadtam a takaróm szélét, hogy feljebb húzzam ezzel eltakarva...
Hiszen van rajtam ruha! Nincs mit takargatnom! Nem történt este semmi!
- Semmi gond... - engedtem el az anyagot, közben gesztusát viszonozva. Tekintetét leemelte rólam, és a parkettát kezdte el fixírozni. Beállt kettőnk között a kínos csend. Elkezdte dús ajkait harapdálni, egyszerűen nem bírtam levenni párnáiról szememet. Felhúztam térdeimet mellkasomhoz és úgy vizslattam tovább az arcát. Amikor már nem érkezett felőle semmilyen "életjel", feladtam és úgy döntöttem a tettek mezejére lépek.

- Elmenjek? - vetettem fel. Már le is dobtam magamról a takarót, amit este még Ő terített rám és négykézláb elindultam az ágy vége felé.
- Ne...- mondta egy kicsivel hangosabban az eddigieknél, miközben megragadta a csuklómat.
- Ne menj! - tolt vissza gyengéden, eddigi ülőhelyemre.
- Beszélni szeretnék veled...Csak gőzöm sincs, hogy hol kezdjem... - ismerte be.
- Tudom - motyogtam, tekintetét kerülve.
- Nyugi, nem harapom le a fejedet. - kúszott vigyorra szája. - Te emlékszel arra, hogy pontosan mi is történt kettőnk között tegnap este...? Mert addig megvan, hogy kiszállunk a kocsiból, de onnan se kép se hang... És amit nagyon röstellek, az az, hogy nem tudom, hogy miért vagy az ágyamban... - vakarta meg tarkóját zavarában.
- YongGuk...? Te még mindig azt a lányt látod bennem aki régen voltam?
- Hogy érted?
- Hát...a kislányt látod bennem...?
- Úristen lefeküdtünk?! - ugrott fel eddigi helyéről. Ide-oda kezdett járkálni az apró szobában, én pedig a döbbenettől meg sem bírtam szólalni.

Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy YongGuk...egyáltalán érez irántam valamit? Csak néztem és meredtem magam elé, arra eszméltem fel, hogy Gukie gyengéden megráz.
- Lexi? Hallod? Bántottalak? Mit csináltam? Csináltunk...? - esett kétségbe, és csak dobálta felém a szavakat. Kidülledt szemekkel figyeltem, minden egyes mozdulatát. Fejemben gyorsan végigjátszottam minden egyes lehetőséget, hogy mi is jöhet ezután.
- Lexi gyerünk, mondj valamit, kérlek! Nem tudnám elviselni, ha bármi bajod is esne miattam!
- Nem történt semmi... - estem ki a pillanatnyi transzból. - Ne haragudj, csak olyan meghökkentő, hogy te ilyet feltételezel.
- H-hogy érted?
- Hát, hogy te egyáltalán lefeküdnél velem, egy alsóbb évessel, egy átlagos, inkább fiúsabb lánnyal...Hiszen te vagy YongGuk, az iskola legmenőbb sráca, a bandavezér, akire minden lány csak úgy tapad és közülük bármelyiket megkaphatod... - céloztam arra, hogy mennyire beléestem.
- Lexi ne butáskodj! Gyönyörű vagy és egyszer egy fiú nagyon boldoggá fog tenni téged, hidd el! És nem számít, hogy hány lány "tapad rám" - élt a szavaimmal - nekem csak egy kell. És meg is fogom szerezni! - mosolygott rám, tipikus mosolyával. Mintha tört döftek volna a szívembe...Nem értem, az elején még...még...Jajj, YongGuk összezavarsz! Olyan nehéz rajtad kiigazodni...Vajon most mi vagyok számára? Barát? Legjobb lány barát? Ez hülyén hangzik...Ilyen nincs...Még a legmerészebb álmaimban sem tudnám elképzelni, hogy én vagyok az a lány. A z  a  l á n y.

- Visszatérve az eredeti témánkra. - folytatta - Nem úgy nézel ki mint aki igazat mond. Durva voltam? - simogatta a hátamat.
- Tényleg nem történt semmi YongGuk, komolyan mondom. - hazudtam.
- Nem nagyon hiszek neked. Szemmel tartalak. De akkor ezek szerint csak te emlékszel arra, hogy mi történt tegnap este. Mesélnél nekem egy kicsit? - pattant fel eddigi helyéről, és bebújt mellém az ágyba, magunkra húzta a takarót, rám szegezte tekintetét és várt. Meg kellene már szoknom, hogy ilyen dolgokat csinál. De mindig megtud lepni. Megemelte bal szemöldökét, amivel arra ösztönzött, hogy kezdjek bele hosszúnak ígérkező mesémbe.

Elmeséltem neki mindent, az indulástól kezdve az este végéig. A bókjait kihagytam és mindazt, ahogyan este bánt velem, ahogy hozzám ért, ahogy udvarolt. Nem azt mondom, hogy nem élveztem... de még nem állok arra készen, hogy ezt az egész helyzetet a szemébe tudjam mondani, főleg, hogy az előbb még arról a bizonyos lányról beszélt. Ezek helyett csak bekamuztam valami hülyeséget, mondtam, hogy rengeteget táncoltunk és énekeltünk a jobbnál-jobb számokra. Viszont amikor rákérdezett, hogy drága húga mit is csinált, kissé kétségbe estem. Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki a dolgokat, amik történtek. De mivel Gukie Minnie bátyja, tudnia kell, hogy mit is csináltak egész álló este. Különben is, beszéltem már vele erről, a "húgod már nagy és tudja, hogy mit csinál" dologról így az általam helyesnek vélt cselekedetet követtem.

Őszintén...nem várt reakciót váltottam ki belőle.
- Mi?! - kapta fel azonnal a vizet, amint kiejtettem számon a szavakat. Agyára mintha hatalmas köd telepedett volna, tekintete elhomályosult, egy szempillantás alatt az ajtó előtt termett és pár másodperc múlva már kint volt a szobából. Ezt az ajtó hangos csapódása is beigazolta. Csak néztem magam elé, a kezdeti sokktól, majd feleszméltem és rájöttem, hogyha most nem megyek le YongGuk szétszedi Zelot, aminek drága barátnőm nem igazán örülne. El sem tudom képzelni, hogy milyen büntetést szabna ki bátyjára, ha egy hajszála is meggörbülne a fiúnak.

Nagyjából ugyan azt a folyamatot csináltam végig mint amit YongGuk, felpattantam és mint akit puskagolyóból lőttek ki, rohantam le a lépcsőn. Amit csodálok az az, hogy nem tanyáztam el, vagy valami ahhoz hasonló dolgot nem sikerült véghez vinnem, szokásomhoz híven, ha sietek. Úgy néz ki nem érkeztem elég hamar, mivel YongGuk már a falra kente szegény fiút, aki halálra váltan az ijedségtől, próbálta felfogni, hogy éppen milyen szavakat vágnak a fejéhez, szerencsétlen talán még azt sem tudta, abban a pillanatban, hogy fiú-e vagy lány. Ha valaki ezt a jelenetet látná szerintem kétszer is meggondolná, hogy keresztbe tesz-e neki.

- Hogy mertél hozzáérni a húgomhoz? - üvöltötte. Gyorsan ott termettem mellette, és igyekeztem túlkiabálni, ami elég nehéz feladatnak bizonyult. Nem kellett sok idő hozzá Minnie is megjelent, azonban Ő a hátam mögött maradt. Nagyon jól tudtam, hogy szembe tudna szállni bátyjával, de most Ő is jobbnak látta hallgatni. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy Unnie, inkább Zelo, minthogy bátyja miatt aggódik.

Ekkor kicsapódott a bejárati ajtó és egy morcos képű, kócos hajú, fiatal, korunkbeli fiú lépett be rajta pizsamában. Engem egy kicsit félrelökve, igyekezett Gukieékhoz. Megragadta mind a kettőjüket, a pólójuknál fogva és a falnak nyomta őket. Minden elcsendesedett egy pillanatra és csak azt lehetett hallani amint a fiú vesz egy nagy levegőt.

- Basszátok már meg - kiabálta. - Idefigyeljetek, haverok vagyunk, de ez több a soknál! Tegnap rohadt nagyot buliztam, és nem szándékoztam ilyen korán kelni, de hála nektek sikerült. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen vagyok ha nem alszok! Hát ilyen! Ingerült és kibaszott morcos! Nézettek rám! Nézzétek meg a hajamat! Ez nem én vagyok, hanem az az énem akit a haverjai kora reggel felkeltenek az üvöltözésükkel! Szóval legyetek olyan kedvesek lejjebb venni a hangerőt, mert rajtam kívül szerintem még vannak olyanok akik szívesen aludnának! Könyörgöm... - fáradt ki.

YongGukot elengedte, aki egyenesen hozzám jött, meg sem várva, hogy mondjak valamit, megragadta karomat és elkezdett a lépcső felé húzni. Útban a szobája felé, még hallottam, ahogy a bosszús fiú hozzávágja Zelo fejéhez, hogy hogyha YongGuk azt mondja, hogy: "Nem nyúlsz a húgomhoz" - utánozta mély hangját - akkor nem nyúlsz Minniehez. Aztán  még elmondott egy alvással kapcsolatos dolgot, és gondolom, visszament a szobájába, mivel ezek után csend lett.

Egyenesen kicsi kuckójához vitt, feltépte az ajtót, berángatott, majd becsapta azt maga mögött.
- Nem hiszem el... - motyogta, majd teljes erejéből belevágott a falba, aminek következtében lepergett egy kis vakolat...
- Nyugodj meg! - léptem oda hozzá - a kelleténél egy kicsivel közelebb - és két kezembe fogtam sajgó testrészét. De Ő mindezt lerázta és elfordult, ami nagyon rosszul esett. Hátat fordítottam neki, és elindultam a cuccaim felé, azonban a következő pillanatban két kar fonódott derekam köré és szorosan magához húzott.

- Ne haragudj, csak ha ideges vagyok, akkor elborul az agyam...nem akarlak bántani. - dörmögte hajamba.
- Tudom, de ezt már tegnap megbeszéltük...
- Áh szóval valaki még sem mondott el mindent. - kúszott kaján vigyor a szájára, miközben tekintetemet kereste. De amikor nem találta, feladta és állam alá helyezte mutató ujját, ezzel kényszerítve, hogy íriszeibe pillantsak.
- Na ki vele! Mit csináltunk?
- Nem mi, hanem inkább te mit csináltál! - néztem el egy másik irányba.
- Hülye voltam, Lexi? Komolyan, őszintén mondd el!- kérlelt, visszafordítva fejem.
- Nem inkább édes és egy csöppet kanos...
- A-akkor most még is bántottalak?
- Nem dehogy! Csak nagyon zavarba hoztál, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ennyi, az egész igazából.
- De mit csináltam?!
- YongGuk...adj egy kis időt, jó? Megígérem, hogy egyszer mindent elmondok neked az elejétől a végéig.
- De megesküszöl?
- Meg - mosolyogtam és mellkasára hajtottam a fejemet. Ebben a pillanatban határoztam el magamban, hogy nem törődök azzal amit mondott, csak élvezem a társaságát, ahogy csak tudom...Nagyon önző dolog, és Ő ugyan nem tudja de én...szeretem.

Ujjai beleszántottak tincseimbe, és ha lehet még az eddigieknél is közelebb vont magához. Hatalmas kezével végigsimított a hátamon, aminek következtében egy szaggatott sóhaj tört fel belőlem.
Nem akartam megtörni a pillanat gyönyörét, de tudtam, hogy egyszer vége lesz, viszont nem én akartam az lenni aki megszakítja. YongGuk eltolt egy kicsit magától, és rám villantotta tipikus mosolyát.

- YongGuk?
- Hmmm?
- Ki volt az a fiú?
- Jah.... - harapott ajkaiba - akit ott lent a kiborulás szélén láttál az nem volt más mint DaeHyun. Tudod, neki nagyon fontos a külső, hogy Ő maga, hogy néz ki, ezért hozta fel a haját érvként... - vakarta meg aranyosan a tarkóját. - De amúgy nagyon jó fej srác, igazából Ő a csapat Bad Boy-a. - kacagta el magát a végére. - És nagyon humoros egy ember, csak nem mindenkit enged közel magához, így a legtöbben nem ezt látják. Ha viszont megismered és nem nevetsz a viccein akkor nem vagy ember. - nevetett aranyosan.
- Jó fejnek tűnik, annak ellenére, hogy milyen volt most. Viszont én szerintem elmegyek fürdeni, mert nagyon rossz így...kicsit másnaposan... - pirultam el zavaromban, és közben egy tincset a fülem mögé tűrtem.
- Szerintem Minnie szívesen ad kölcsön ruhát. Vagy ha gondolod adhatok én is...Törülközőt, meg megyek és szerzek egyet neked. - villantott rám, egy ezer wattos mosolyt.
- Öhmmm, nekem mindegy. - már szinte egy paradicsomnak éreztem magam... - Ja, és YongGuk?- jutott hirtelen eszembe.
- Igen?- fordult vissza az ajtóból.
- Ha lehet ne szedd szét Zelot.
- Ígérem, hogy uralkodni fogok magamon.

Miután megkaptam a tusoláshoz szükséges dolgokat, - amik Minnie ruhái voltak és a beígért textil - bezárkóztam a fürdőszobába és nekiláttam teendőimnek. Lemostam, tegnapi elmosódott sminkemet, hajamat kifésültem és felfogtam kontyba. Levetkőztem és beálltam a tus alá. Ezután már csak átadtam magam annak, ahogy a forró vízcseppek végigszántják bőrömet maguk után bizsergető érzést hagyva. Mikor már úgy éreztem, hogy tiszta vagyok, kiszálltam és felöltöztem.

YongGuk a Zelo és Minnie párossal szemezgetett, akik a kanapé túloldalán ültek egymás mellett, néha-néha zavartan egymásra pillantva. Amint kiléptem Gukie felpattant és egyenesen odajött hozzám, a cuccommal a kezében. Majd derekamra helyezte kezét, és gyengéden elkezdett tolni az ajtó felé. Kérdőn néztem rá, amire egyáltalán nem reagált semmit. Kinyitotta a nyílászárót, majd maga felé fordított. Egy kósza tincset fülem mögé tűrt, majd odahajolt az imént említett testrészemhez.

- Ne haragudj, hogy így kiraklak - cirógatta édes lehelete fülcimpámat - csak muszáj ezt a dolgot megtárgyalnom a húgommal és vele. - mutatott háta mögé.
- Jó volt veled és örülnék neki, ha megismételhetnénk, csak azt már szeretném úgy intézni, hogy emlékezzek is minden egyes percére. - amint kimondta egy gyengéd hosszan tartó puszit nyomott az arcomra.Szinte éreztem amint orcám három árnyalattal pirosabb lesz a kelleténél, szememet pedig lesütöttem. Még mindig nem lépett el mellőlem, így kaptam a lehetőségen és lábujjhegyre állva átöleltem nyakát, - így megpillantottam az ülőgarnitúrán ülő barátnőmet, aki csillogó szemekkel figyelte a jelenetet  - így szám, pont hallószervénél volt.
- A-a-akkor, ez most...- dadogtam fülébe. Hallottam amint kuncog egy sort, majd vesz egy levegőt, hogy válaszoljon fel nem tett kérdésemre.
- Igen, ez most egy randimeghívás lenne. Szóval Lexi, lenne kedved eljönni velem valahová?  - még jobban magamhoz szorítottam, és beszippantottam férfias illatát.
- Igen, szívesen elmennék veled YongGuk. 
- És nem haragszom! Majd beszélünk! - mosolyodtam el, majd nyomtam én is egy puszit az arcára, elengedtem, megfordultam és magabiztos lépekkel elindultam haza.

Amint kiértem a házból, azt hittem, hogy összerogyok. Le is ültem az egyik lépcsőfokra, hogy valamilyen szinten lenyugodjak. A szívem csak úgy kalapált a levegőt, pedig kapkodtam és ott volt az a bizonyos érzés a hasamban... Amikor már úgy éreztem, hogy készen állok a tényleges hazaindulásra, felálltam és nekiindultam.

Boldogan nyitottam be az általam üresnek hitt lakásba amikor egy váratlan vendéggel találtam szembe magam. Azonnal a nyakába ugrottam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- HimChan! - nyomtam fejemet nyakhajlatába.
- Hé' tudod, hogy ott csikis vagyok! - kuncogott.
- Igen tudom. - csatlakoztam hozzá. - Mi járatban erre? - kíváncsiskodtam, mikor már elengedtem.
- Hát, gondoltam meglátogatom az én egyetlen unokahúgomat. - simogatta meg arcomat.
- Kérsz valamit inni?
- Igen, egy pohár víz jól esne. - ült le az egyik székre.
- És meddig maradsz?
- Egy ideig biztos, hogy boldogítani foglak, mert átiratkozom a sulidba.
- Komoly? Egy suliba fogunk járni?
- Bizony!
- És melyik osztályba?
- Azt még egyelőre nem tudom, de hétfőn minden kiderül.
- Ennek nagyon örülök. - örvendeztem miközben elétettem a kitöltött vizet.
- Na de ennyi elég belőlem. Most jön a számonkérés. Bármennyire is nem akarom, muszáj, hiszen én vagyok a felelős érted. És még egy jó darabig én is leszek.
- Mi?!
- Jól, hallottad, mivel a szüleid nem jönnek haza még egy darabig én vagyok a főnök.
- Komolyan?! - kérdeztem vissza, hogy biztos legyek a dolgokban.
- Komolyan. - válaszolta a legnyugodtabb hangon, fapofával.

Ez tudom, hogy nem Ő, csak próbálja eljátszani a felelősségteljes felnőttet. Tegyük próbára!
- Úristen, de jó! - rohantam közelebb hozzá, felállítottam, megragadtam mindkét kezét és elkezdtem ugrálni. Tudtam, hogy nem fogja sokáig bírni, hamar kiesett szerepéből és elkezdte velem járni az örömtáncot.
- Na jó most veszítettem a tekintélyemből! - durcáskodott, miután abbahagytuk az ugrálást.
- A nem létező tekintélyedből? - emeltem fel jobb szemöldökömet.
- Hahaha, de most komolyan Lexi, hol voltál? Tegnap este érkeztem, szóval ha valamivel elő akarsz rukkolni, akkor ügyesen. - kacsintott.
- Ennyi fantáziám nincs...inkább elmondok mindent. Előtted, nincsenek és úgy néz ki nem is lehetnek titkaim4 nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Na halljam azt a történetet! - könyökölt a pultra.

Elmeséltem neki mindent, az elejétől a végéig. MINDENT.
- Hmmm, YongGuk... Vele már találkoztam. De az nagyon régen volt. És akkor most tetszik neked?
- Annál több HimChan.
- Ohó, az én Lexim szerelmes?! Csak nem?! Akkor feltétlenül találkoznom kell az említettel. - húzta féloldalas mosolyra a száját. - De ugye tényleg nem történt semmi? - kérdezte egy viszonylag nyugodt azonban aggódó hangnemben.
- Persze, hogy nem. - nyugtattam meg.  - Minden úgy történt ahogyan elmeséltem.
- Ez esetben. Nincs gond.
- És ugye..?
- Persze, a szüleidnek erről egy szót sem. - mosolyodott el immár sokadjára.
- Imádlak! - ugrottam a nyakába.
- Tudom. Én is téged!