4. Chapter ~

Muszáj volt beszélnem Zelo-val. Biztos voltam benne, hogy nem emlékszik a csókunkra, így kötelezettségemnek gondoltam felvilágosítani róla. Immár felöltözve és kicsit frissebbnek érezve magam léptem ki a szobámból. Halkan becsuktam az ajtómat, majd lábujjhegyen lépkedve indultam le a lépcsőn. Yongguk szobája felől beszéd hallatszott, melyből azt szűrtem le, hogy Lexi felébredt. Égett bennem a vágy, hogy hallgatózzak, de amint megpillantottam az álmosan csoszogó Zelo-t a földszinten, hirtelen fontosabb dolgom is akadt. 

- Jó reggelt - köszöntöttem, mikor leértem hozzá. Kómásan felém fordult. A kanapén ült, lábait átkarolta, állát térdén pihentette. Éreztem, ahogy szívem rendellenesen gyorsan kezd el dobogni. Nem tudtam, hogy az előttem álló beszélgetés, vagy a nyúzott fiú látványa izgatott fel ennyire, de teljesen levert a víz. 

- Neked is - mondta, majd nagyot ásított. Egy ideig még nézegettük egymást, majd arrébb húzódott és hívogatóan megpaskolta maga mellett a kárpitot. Vonakodva ültem le mellé, fogalmam sem volt, milyen kapcsolatban vagyunk, így nem is tudtam teljesen elengedni magam. Szög egyenes háttal figyeltem, ahogy kinyújtóztatja végtagjait. 

- Öhm - köszörültem meg a torkomat. Nem voltam benne biztos, hogyan kéne belekezdenem. - Nem tudom mire emlékszel az estéből, de... 

- Mindenre - szakított félbe határozottan. Nem is engem figyelt, ujjaival játszadozott. 

- Azt erősen kétlem - ráztam meg a fejem.- Tegnap eléggé kiütötted magad. 

- Nem hiszel nekem? - tekintetünk találkozott, felvonta szemöldökét 

- A másnapos emberek nem igazán megbízhatóak... 

- Te is az vagy - kezdett idegesíteni, hogy félbeszakít. 

- Az igaz, de többet tudok, mint te - hadartam, hogy ne tudjon közbeszólni. 

- Biztos vagy benne? - közelebb hajolt, táskás szemeit íriszeimbe fúrta. - És ilyenre emlékszel? - suttogta. Ajkai egy pillanat alatt találtak rá párnáimra. Fejét kicsit oldalra fordította, így mélyítette csókunkat. Kezemet tarkójára tapasztottam, jobban magamhoz húztam.

- Valami rémlik - haraptam ajkamba, mikor elvált tőlem. Nem bírtam felfogni, hogy megcsókolt. Kijózanodva, saját akaratából. Egy apró félmosoly szökött arcára, majd felállt. 

 - Még mindig kételkedsz? - nézett hátra a válla felett, miközben odav-issza sétálgatott előttem. Tekintetemmel követtem minden mozdulatát. Éppen válaszra nyitottam volna számat, mikor egy dühös kiáltást hallottam meg a lépcső felől. Mindketten odakaptuk a fejünket. 

- Hol van? - jelent meg magából kifordulva Yongguk. Amint megpillantotta Zelot, határozottan elindult felé, különböző szitkozódásokat üvöltve. A fiú kezeit maga elé tartotta, megpróbált hátrálni, de a bátyám megragadta. Belemarkolt polójába, majd egy erős mozdulattal a falnak nyomta. Zelo fájdalmasan felnyögött, a következő pillanatban már fél méterrel a föld fölött tartotta Yongguk. Artikulálás nélkül vágta fejéhez a szavakat, Zelo pedig megszeppenve hallgatta. Nem láttam még a bátyámat ennyire kiakadni, igazán féltettem Zelo testi épségét. Hirtelen Lexi viharzott le a lépcsőn, majd azonnal Yonggukhoz rohant. Elkezdte rángatni a vállát, de mintha sziklát mozgatott volna. 

- Yongguk, hagyd békén!- próbálta meg túlüvölteni. Mindez persze hiábavaló volt. Kétségbeesett tekinteteink találkoztak, mire én is felpattantam. Nem akartam már is elveszteni Zelo-t, így én is nekiestem Yongguknak, nehogy letépje a fejét. A kiabálás nem hagyott alább, sőt én is beszálltam a veszekedésbe, ami igazából el sem kezdődött hiszen Yongguk nem is figyelt ránk. Ekkor a bejárati ajtó kicsapódott és egy ismerős alak lépett be rajta.

Daehyun, a motoros szomszédunk, aki nem mellesleg Yongguk osztálytársa és egyben bandája oszlopos tagja volt, nyúzottan nézett végig rajtunk. Idegesen fújtatva lökött minket félre Lexivel. Egy pillanat alatt bátyám is Zelo sorsára jutott, ő is felkenődött a falra. Tátott szájjal figyeltük a jelenetet. 

- Basszátok már meg - ordította Daehyun. - Ide figyeljetek, haverok vagyunk, de ez több a soknál! Tegnap rohadt nagyot buliztam, és nem szándékoztam ilyen korán kelni, de hála nektek sikerült. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen vagyok ha nem alszok! Hát ilyen! Ingerült és kibaszott morcos! Nézettek rám! Nézzétek meg a hajamat! Ez nem én vagyok, hanem az az énem akit a haverjai kora reggel felkeltenek az üvöltözésükkel! Szóval legyetek olyan kedvesek lejjebb venni a hangerőt, mert rajtam kívül szerintem még vannak olyanok akik szívesen aludnának! Könyörgöm... - fejezte be morogva, majd leengedte Yonggukot. A bátyám azonnal megragadta Lexi karját, majd a lépcső felé kezdte el vonszolni. Még egy gyilkos pillantást vetett Zelora, mielőtt eltűntek az emeleten. 

- Ha Yongguk azt mondja - Daehyun még mindig osztotta a rémült Zelo-t, kezével mutogatott, ezzel hangsúlyozta mondandója fontosságát. - nem nyúlsz a húgomhoz - próbálta utánozni a mély hangját.- Nem nyúlsz Minnie-hez!- egy utolsót üvöltött Zelo arcába, majd leengedte a földre. - Most pedig, ha megengeditek folytatnám az alvást. Szevasztok - hangja még mindig ingerült volt. Becsapta maga mögött az ajtót, csönd telepedett a szobára. 

- Megvagy? - kérdeztem halkan a még mindig megszeppent Zelotól. Még mindig az előzőek hatása alatt volt, csak maga elé bámult. Aggodalmasan léptem oda hozzá, majd simítottam végig felkarján. 

- Nem semmi a bátyád bicepsze - szólalt meg elismerően. Elmosolyodtam, majd magamhoz szorítottam. 

- Minnie, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Yongguk bármikor megint megjelenhet - nézett le rám. Azonnal elengedtem, majd megigazítottam gyűrött pólóját.

- Igazad van - bológattam. - Nem akarom, hogy megint felkenődj a falra - halkan felnevettem, majd hátráltam két lépést. Némán figyeltük egymást, kínzó csend telepedett a szobára. 

- Mire várunk? - adta fel a farkasszemet Zelo. Legörnyedt a kanapéra, kezével tarkóját masszírozta. Nem tudtam, fogalmam sem volt, miért nem történik valami. Válasz helyett csak megvontam a vállamat, majd ügyelve, hogy ne érintkezze hozzá, helyet foglaltam mellette. - Minnie... Akkor mi most járunk? - feltette azt a kérdést, mely már annyira foglalkoztatott. Felém fordította fejét, kíváncsi tekintete egybefonódott az enyémmel.

Legszívesebben rávágtam volna, hogy 'persze', de nem akartam letámadni, így inkább csak visszakérdeztem. 

- Szerinted? - hangom eléggé erőtlenül csengett, legbelül rettegtem válaszától. Lehunyta pilláit, fejét lehajtotta. Ezer lehetőség játszódott le az agyamba, de persze a legrosszabb ragadt meg a legjobban. 

- Félek Yongguk Hyung kinyírna... - harapott alsó párnájába. Testem remegni kezdett, féltem a folytatástól. - ...viszont túlságosan akarom ezt a kapcsolatot. Szóval, mi lenne, ha titokban tartanánk? - vetette fel, a valljuk be, izgalmas ötletet.

Elgondolkodtam. Ez a dolog komoly áldozatokkal járt, viszont végre az enyém lehetett. 

- Rendben - a vigyor levakarhatatlan volt arcomról. Ő is elmosolyodott, majd egy gyors csókot lehelt ajkaimra.

Lépteket hallottam meg a lépcső felől, így jobbnak láttam arrébb csusszanni. Megpillantottam egy pillanatra Lexit, amint a fürdő fellé libben, majd nem sokkal később Yongguk alakja jelent meg az ajtóban. Karjait keresztbe fonta, nekidőlt az ajtókeretnek. Összeszűkült szemekkel mért minket végig, majd a köztünk lévő távolság látványára elégedetten hümmögött. Ha itt lett volna két perccel ezelőtt...

- Ez kínos - motyogta mellettem Zelo. Beleakartam ütni a combjába, hogy ne tegyen megjegyzéseket, de bármilyen érintkezés kiverte volna a biztosítékot a bátyámnál. 

- Mostmár lenyugodtál? - kérdeztem Yonggukot. Felvonta szemöldökét, majd leült szembe velünk. 

- Szerintem Minnie, a tegnap történtek után, jogosan voltam kiakadva - ujjait összekulcsolta, lehajtotta fejét, onnan tekintett fel rám. Idegesen pattantam fel. 

 - Oh, mert én nem táncolhatok egy fiúval, de te aludhatsz Lexivel - nem azért, örültem a bimbózó kapcsolatuknak, de nem volt igazságos. Egyáltalán. 

- Figyelj. Inkább ülj vissza, tudod, hogy az más - morogta. Dühöngve fújtattam, de visszahuppantam a kanapéra.

A beállt némaságot a fürdő ajtaja törte meg, nem sokkal később Lexi is csatlakozott hozzánk. Yongguk azonnal felpattant, majd kivette kezéből a törülközőt, és valamit suttogva a fülébe, kezdte el tolni a bejárati ajtó felé. Mikor kiléptek Zelo közelebb húzódott hozzám. 

- Szerinted csókolóznak? - kérdezte elfojtva egy nevetést. 

- Nagyon remélem - kuncogtam én is. Hirtelen az ablakhoz ugrott, majd egy résnyire elhúzta a függönyt. 

- Itt látom őket - kiáltott fel ujjongva, de azonnal be is tapasztotta a száját, nehogy az érintettek meghallják. 

- Muti - kicsit félretoltam, hogy én is lássam.

Közel álltak egymáshoz, talán még közelebb, mint valaha. Yongguk folyamatosan beszélt Lexihez, a lány pedig kipirosodott arccal, vigyorogva bólogatott. Hirtelen a barátnőm lábujjhegyre ágaskodott, majd egy puszit nyomott Yongguk arcára. 

- Awww - mordultunk fel egyszerre Zeloval, a cuki pillanaton. Lexa sarkon fordult, majd határozott léptekkel elindult haza. A bátyám még egy ideig utánameredt, majd egy szórakozott mosollyal az arcán a bejárati ajtóhoz lépett. 

- Basszus - szinte vetődtem a kanapéra, éppen sikerült ülésbe helyezkednem. Zelo a garnitúra legszélén ült, félig lelógva. Yongguk egyik szemöldökét felvonta, majd torkát megköszörülve foglalt helyet velünk szemben.

Idegesen pillantottunk egymásra Zeloval. Nagyot nyelt, majd lehajtotta a fejét. Ő is tudta, csak most jön a feketeleves. 

- Elég hülyén viselkedtem, sajnálom Zelo - kezdett bele Yongguk. - Remélem nem fájt. 

- Megvagyok - bólintott egy halovány mosollyal a barátom. 

- Viszont még mindig úgy tartom, ez nincs rendjén. Minnie, ezerszer elmondtam, hogy lehetőleg ne az én baráti körömből válassz barátot - mondandója közben mind végig engem fixírozott. Úgy gondolta, a bandája túl veszélyes. 

- De Zelo még új, és nem is a bandád tagja annyira - motyogtam, próbáltam menteni a menthetőt. 

- Már két hónapja itt van, és igen is, hozzánk tartozott - megnyomta az ige múltidejét. Mindketten felkaptuk a fejünket. 

- Mi az, hogy csak tartoztam? - lepődött meg Zelo. 

- Ugye nem gondoltad, hogy ezek után haverok maradunk? - nevetett fel gúnyosan Yongguk. Egyre dühösebb lettem, legszívesebben rávetettem volna magam és meghúztam volna a haját, mint ahogy kiskorunkban tettem, mikor haragudtam rá. 

- De Bang... 

- Na várj - szakítottam félbe Zelo-t. - Ha nem bandatag, akkor járhatunk, nem?

- Természetesen nem - mondta jéghideg hangszínen Yongguk. 

- Most pedig kérlek menj el Zelo - fejével az ajtó felé bökött. A fiú csalódott pillantásokat küldött felém, majd elindult. 

- Kikísérem - pattantam fel határozottan. 

- Szerintem magától is kitalál - emelte fel kicsit a hangját Yongguk, de hangszíne még mindig nyugodt volt. Mikor Zelo kikerült a bátyám látóköréből szájával némán formálta, hogy "majd írok" mire én egy kis bólintással válaszoltam.

- Nagyon gonosz vagy - fontam keresztbe a karomat duzzogva. Fejét rázva dőlt hátra. 

- Nem is tudom, hogy gondoltad... Pont vele? Miért nem inkább Jongup? Még ő is jobb lett volna - nevetett gúnyosan. 

- Mintha én választottam volna - szűrtem ki a fogaim közül. Szörnyen dühös voltam, mindig jól megvoltunk Yonggukkal, nem voltam hozzászokva a vitáinkhoz. Főleg egy fiú miatt. 

- Minnie - szólított meg, mire kelletlenül felnéztem rá. 

- Ugye nem volt több köztetek egy csóknál? - Úristen Yongguk, tizenhat évesek vagyunk - éreztem, ahogy elvörösödöm, arcomat tenyerembe temettem. 

- Oké, oké - morogta. 

- Szeretném, ha többet nem találkoznátok. 

- Ez nehéz lesz, mivel osztálytársak vagyunk... - motyogtam. Nem tudja megakadályozni, hogy tartsuk a kapcsolatot. 

- Mármint iskolán kívül, természetesen. 

- Szörnyű vagy - fújtattam idegesen, majd felálltam. 

- Hidd el, én csak segíteni akarok - nézett fel rám komolyan. 

- Ez a duma Anyáéknál se vált be - dünnyögtem, majd elkezdtem fel le járkálni. - Na és akkor most mi van veled és Lexivel? Jól aludtatok? - arcomra elégedett vigyor húzódott, kicsit büszke voltam magamra, hogy így sikerült összeboronálnom őket. 

- Humorod irigylésre méltó - cinikus hanglejtése szinte marta a fülemet.- Csak részeg voltam és ő meg vigyázott, hogy ne csináljak hülyeséget - magyarázta. Mindent értően bólogattam. 

- És akkor most jársz is a kis hősöddel? - tudtam, hogy már nagyon feszül a húr, de élveztem a "bosszút".

- Nem rád tartozik - dörmögte rekedtesen. - Szerintem igen, hiszen mindkettőtökhöz van egy "minimális" közöm - mondtam idézőjelet rajzolva a levegőbe. 

- Elég volt Minnie. 

- Szóval igen? - húztam az agyát, amíg csak bírtam. 

- Kabbe - emelte fel kicsit a hangját, majd kiviharzott a szobából.

Teljesen elmerültem a "hogyan iktassuk ki a bátyánkat" hadműveleteimben, a telefonom rezgő hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből. Odakaptam a készülékhez, majd izgatottan a képernyőre meredtem.

"Fél tízkor a suli előtt?" - ismeretlen szám volt, de így is tudtam, hogy ki volt a feladó.

"Ott leszek." - küldtem el a gyors választ. Szívem már a torkomban dobogott. A telefonom ismét megrezdült. Az új üzenet csak egy szívecskét tartalmazott, mégis a pillangók újra életre keltek a gyomromban. Zelo, még így látatlanul is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Csak tudnám, hogy fogok megszökni...