4. Chapter ~

Muszáj volt beszélnem Zelo-val. Biztos voltam benne, hogy nem emlékszik a csókunkra, így kötelezettségemnek gondoltam felvilágosítani róla. Immár felöltözve és kicsit frissebbnek érezve magam léptem ki a szobámból. Halkan becsuktam az ajtómat, majd lábujjhegyen lépkedve indultam le a lépcsőn. Yongguk szobája felől beszéd hallatszott, melyből azt szűrtem le, hogy Lexi felébredt. Égett bennem a vágy, hogy hallgatózzak, de amint megpillantottam az álmosan csoszogó Zelo-t a földszinten, hirtelen fontosabb dolgom is akadt. 

- Jó reggelt - köszöntöttem, mikor leértem hozzá. Kómásan felém fordult. A kanapén ült, lábait átkarolta, állát térdén pihentette. Éreztem, ahogy szívem rendellenesen gyorsan kezd el dobogni. Nem tudtam, hogy az előttem álló beszélgetés, vagy a nyúzott fiú látványa izgatott fel ennyire, de teljesen levert a víz. 

- Neked is - mondta, majd nagyot ásított. Egy ideig még nézegettük egymást, majd arrébb húzódott és hívogatóan megpaskolta maga mellett a kárpitot. Vonakodva ültem le mellé, fogalmam sem volt, milyen kapcsolatban vagyunk, így nem is tudtam teljesen elengedni magam. Szög egyenes háttal figyeltem, ahogy kinyújtóztatja végtagjait. 

- Öhm - köszörültem meg a torkomat. Nem voltam benne biztos, hogyan kéne belekezdenem. - Nem tudom mire emlékszel az estéből, de... 

- Mindenre - szakított félbe határozottan. Nem is engem figyelt, ujjaival játszadozott. 

- Azt erősen kétlem - ráztam meg a fejem.- Tegnap eléggé kiütötted magad. 

- Nem hiszel nekem? - tekintetünk találkozott, felvonta szemöldökét 

- A másnapos emberek nem igazán megbízhatóak... 

- Te is az vagy - kezdett idegesíteni, hogy félbeszakít. 

- Az igaz, de többet tudok, mint te - hadartam, hogy ne tudjon közbeszólni. 

- Biztos vagy benne? - közelebb hajolt, táskás szemeit íriszeimbe fúrta. - És ilyenre emlékszel? - suttogta. Ajkai egy pillanat alatt találtak rá párnáimra. Fejét kicsit oldalra fordította, így mélyítette csókunkat. Kezemet tarkójára tapasztottam, jobban magamhoz húztam.

- Valami rémlik - haraptam ajkamba, mikor elvált tőlem. Nem bírtam felfogni, hogy megcsókolt. Kijózanodva, saját akaratából. Egy apró félmosoly szökött arcára, majd felállt. 

 - Még mindig kételkedsz? - nézett hátra a válla felett, miközben odav-issza sétálgatott előttem. Tekintetemmel követtem minden mozdulatát. Éppen válaszra nyitottam volna számat, mikor egy dühös kiáltást hallottam meg a lépcső felől. Mindketten odakaptuk a fejünket. 

- Hol van? - jelent meg magából kifordulva Yongguk. Amint megpillantotta Zelot, határozottan elindult felé, különböző szitkozódásokat üvöltve. A fiú kezeit maga elé tartotta, megpróbált hátrálni, de a bátyám megragadta. Belemarkolt polójába, majd egy erős mozdulattal a falnak nyomta. Zelo fájdalmasan felnyögött, a következő pillanatban már fél méterrel a föld fölött tartotta Yongguk. Artikulálás nélkül vágta fejéhez a szavakat, Zelo pedig megszeppenve hallgatta. Nem láttam még a bátyámat ennyire kiakadni, igazán féltettem Zelo testi épségét. Hirtelen Lexi viharzott le a lépcsőn, majd azonnal Yonggukhoz rohant. Elkezdte rángatni a vállát, de mintha sziklát mozgatott volna. 

- Yongguk, hagyd békén!- próbálta meg túlüvölteni. Mindez persze hiábavaló volt. Kétségbeesett tekinteteink találkoztak, mire én is felpattantam. Nem akartam már is elveszteni Zelo-t, így én is nekiestem Yongguknak, nehogy letépje a fejét. A kiabálás nem hagyott alább, sőt én is beszálltam a veszekedésbe, ami igazából el sem kezdődött hiszen Yongguk nem is figyelt ránk. Ekkor a bejárati ajtó kicsapódott és egy ismerős alak lépett be rajta.

Daehyun, a motoros szomszédunk, aki nem mellesleg Yongguk osztálytársa és egyben bandája oszlopos tagja volt, nyúzottan nézett végig rajtunk. Idegesen fújtatva lökött minket félre Lexivel. Egy pillanat alatt bátyám is Zelo sorsára jutott, ő is felkenődött a falra. Tátott szájjal figyeltük a jelenetet. 

- Basszátok már meg - ordította Daehyun. - Ide figyeljetek, haverok vagyunk, de ez több a soknál! Tegnap rohadt nagyot buliztam, és nem szándékoztam ilyen korán kelni, de hála nektek sikerült. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen vagyok ha nem alszok! Hát ilyen! Ingerült és kibaszott morcos! Nézettek rám! Nézzétek meg a hajamat! Ez nem én vagyok, hanem az az énem akit a haverjai kora reggel felkeltenek az üvöltözésükkel! Szóval legyetek olyan kedvesek lejjebb venni a hangerőt, mert rajtam kívül szerintem még vannak olyanok akik szívesen aludnának! Könyörgöm... - fejezte be morogva, majd leengedte Yonggukot. A bátyám azonnal megragadta Lexi karját, majd a lépcső felé kezdte el vonszolni. Még egy gyilkos pillantást vetett Zelora, mielőtt eltűntek az emeleten. 

- Ha Yongguk azt mondja - Daehyun még mindig osztotta a rémült Zelo-t, kezével mutogatott, ezzel hangsúlyozta mondandója fontosságát. - nem nyúlsz a húgomhoz - próbálta utánozni a mély hangját.- Nem nyúlsz Minnie-hez!- egy utolsót üvöltött Zelo arcába, majd leengedte a földre. - Most pedig, ha megengeditek folytatnám az alvást. Szevasztok - hangja még mindig ingerült volt. Becsapta maga mögött az ajtót, csönd telepedett a szobára. 

- Megvagy? - kérdeztem halkan a még mindig megszeppent Zelotól. Még mindig az előzőek hatása alatt volt, csak maga elé bámult. Aggodalmasan léptem oda hozzá, majd simítottam végig felkarján. 

- Nem semmi a bátyád bicepsze - szólalt meg elismerően. Elmosolyodtam, majd magamhoz szorítottam. 

- Minnie, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Yongguk bármikor megint megjelenhet - nézett le rám. Azonnal elengedtem, majd megigazítottam gyűrött pólóját.

- Igazad van - bológattam. - Nem akarom, hogy megint felkenődj a falra - halkan felnevettem, majd hátráltam két lépést. Némán figyeltük egymást, kínzó csend telepedett a szobára. 

- Mire várunk? - adta fel a farkasszemet Zelo. Legörnyedt a kanapéra, kezével tarkóját masszírozta. Nem tudtam, fogalmam sem volt, miért nem történik valami. Válasz helyett csak megvontam a vállamat, majd ügyelve, hogy ne érintkezze hozzá, helyet foglaltam mellette. - Minnie... Akkor mi most járunk? - feltette azt a kérdést, mely már annyira foglalkoztatott. Felém fordította fejét, kíváncsi tekintete egybefonódott az enyémmel.

Legszívesebben rávágtam volna, hogy 'persze', de nem akartam letámadni, így inkább csak visszakérdeztem. 

- Szerinted? - hangom eléggé erőtlenül csengett, legbelül rettegtem válaszától. Lehunyta pilláit, fejét lehajtotta. Ezer lehetőség játszódott le az agyamba, de persze a legrosszabb ragadt meg a legjobban. 

- Félek Yongguk Hyung kinyírna... - harapott alsó párnájába. Testem remegni kezdett, féltem a folytatástól. - ...viszont túlságosan akarom ezt a kapcsolatot. Szóval, mi lenne, ha titokban tartanánk? - vetette fel, a valljuk be, izgalmas ötletet.

Elgondolkodtam. Ez a dolog komoly áldozatokkal járt, viszont végre az enyém lehetett. 

- Rendben - a vigyor levakarhatatlan volt arcomról. Ő is elmosolyodott, majd egy gyors csókot lehelt ajkaimra.

Lépteket hallottam meg a lépcső felől, így jobbnak láttam arrébb csusszanni. Megpillantottam egy pillanatra Lexit, amint a fürdő fellé libben, majd nem sokkal később Yongguk alakja jelent meg az ajtóban. Karjait keresztbe fonta, nekidőlt az ajtókeretnek. Összeszűkült szemekkel mért minket végig, majd a köztünk lévő távolság látványára elégedetten hümmögött. Ha itt lett volna két perccel ezelőtt...

- Ez kínos - motyogta mellettem Zelo. Beleakartam ütni a combjába, hogy ne tegyen megjegyzéseket, de bármilyen érintkezés kiverte volna a biztosítékot a bátyámnál. 

- Mostmár lenyugodtál? - kérdeztem Yonggukot. Felvonta szemöldökét, majd leült szembe velünk. 

- Szerintem Minnie, a tegnap történtek után, jogosan voltam kiakadva - ujjait összekulcsolta, lehajtotta fejét, onnan tekintett fel rám. Idegesen pattantam fel. 

 - Oh, mert én nem táncolhatok egy fiúval, de te aludhatsz Lexivel - nem azért, örültem a bimbózó kapcsolatuknak, de nem volt igazságos. Egyáltalán. 

- Figyelj. Inkább ülj vissza, tudod, hogy az más - morogta. Dühöngve fújtattam, de visszahuppantam a kanapéra.

A beállt némaságot a fürdő ajtaja törte meg, nem sokkal később Lexi is csatlakozott hozzánk. Yongguk azonnal felpattant, majd kivette kezéből a törülközőt, és valamit suttogva a fülébe, kezdte el tolni a bejárati ajtó felé. Mikor kiléptek Zelo közelebb húzódott hozzám. 

- Szerinted csókolóznak? - kérdezte elfojtva egy nevetést. 

- Nagyon remélem - kuncogtam én is. Hirtelen az ablakhoz ugrott, majd egy résnyire elhúzta a függönyt. 

- Itt látom őket - kiáltott fel ujjongva, de azonnal be is tapasztotta a száját, nehogy az érintettek meghallják. 

- Muti - kicsit félretoltam, hogy én is lássam.

Közel álltak egymáshoz, talán még közelebb, mint valaha. Yongguk folyamatosan beszélt Lexihez, a lány pedig kipirosodott arccal, vigyorogva bólogatott. Hirtelen a barátnőm lábujjhegyre ágaskodott, majd egy puszit nyomott Yongguk arcára. 

- Awww - mordultunk fel egyszerre Zeloval, a cuki pillanaton. Lexa sarkon fordult, majd határozott léptekkel elindult haza. A bátyám még egy ideig utánameredt, majd egy szórakozott mosollyal az arcán a bejárati ajtóhoz lépett. 

- Basszus - szinte vetődtem a kanapéra, éppen sikerült ülésbe helyezkednem. Zelo a garnitúra legszélén ült, félig lelógva. Yongguk egyik szemöldökét felvonta, majd torkát megköszörülve foglalt helyet velünk szemben.

Idegesen pillantottunk egymásra Zeloval. Nagyot nyelt, majd lehajtotta a fejét. Ő is tudta, csak most jön a feketeleves. 

- Elég hülyén viselkedtem, sajnálom Zelo - kezdett bele Yongguk. - Remélem nem fájt. 

- Megvagyok - bólintott egy halovány mosollyal a barátom. 

- Viszont még mindig úgy tartom, ez nincs rendjén. Minnie, ezerszer elmondtam, hogy lehetőleg ne az én baráti körömből válassz barátot - mondandója közben mind végig engem fixírozott. Úgy gondolta, a bandája túl veszélyes. 

- De Zelo még új, és nem is a bandád tagja annyira - motyogtam, próbáltam menteni a menthetőt. 

- Már két hónapja itt van, és igen is, hozzánk tartozott - megnyomta az ige múltidejét. Mindketten felkaptuk a fejünket. 

- Mi az, hogy csak tartoztam? - lepődött meg Zelo. 

- Ugye nem gondoltad, hogy ezek után haverok maradunk? - nevetett fel gúnyosan Yongguk. Egyre dühösebb lettem, legszívesebben rávetettem volna magam és meghúztam volna a haját, mint ahogy kiskorunkban tettem, mikor haragudtam rá. 

- De Bang... 

- Na várj - szakítottam félbe Zelo-t. - Ha nem bandatag, akkor járhatunk, nem?

- Természetesen nem - mondta jéghideg hangszínen Yongguk. 

- Most pedig kérlek menj el Zelo - fejével az ajtó felé bökött. A fiú csalódott pillantásokat küldött felém, majd elindult. 

- Kikísérem - pattantam fel határozottan. 

- Szerintem magától is kitalál - emelte fel kicsit a hangját Yongguk, de hangszíne még mindig nyugodt volt. Mikor Zelo kikerült a bátyám látóköréből szájával némán formálta, hogy "majd írok" mire én egy kis bólintással válaszoltam.

- Nagyon gonosz vagy - fontam keresztbe a karomat duzzogva. Fejét rázva dőlt hátra. 

- Nem is tudom, hogy gondoltad... Pont vele? Miért nem inkább Jongup? Még ő is jobb lett volna - nevetett gúnyosan. 

- Mintha én választottam volna - szűrtem ki a fogaim közül. Szörnyen dühös voltam, mindig jól megvoltunk Yonggukkal, nem voltam hozzászokva a vitáinkhoz. Főleg egy fiú miatt. 

- Minnie - szólított meg, mire kelletlenül felnéztem rá. 

- Ugye nem volt több köztetek egy csóknál? - Úristen Yongguk, tizenhat évesek vagyunk - éreztem, ahogy elvörösödöm, arcomat tenyerembe temettem. 

- Oké, oké - morogta. 

- Szeretném, ha többet nem találkoznátok. 

- Ez nehéz lesz, mivel osztálytársak vagyunk... - motyogtam. Nem tudja megakadályozni, hogy tartsuk a kapcsolatot. 

- Mármint iskolán kívül, természetesen. 

- Szörnyű vagy - fújtattam idegesen, majd felálltam. 

- Hidd el, én csak segíteni akarok - nézett fel rám komolyan. 

- Ez a duma Anyáéknál se vált be - dünnyögtem, majd elkezdtem fel le járkálni. - Na és akkor most mi van veled és Lexivel? Jól aludtatok? - arcomra elégedett vigyor húzódott, kicsit büszke voltam magamra, hogy így sikerült összeboronálnom őket. 

- Humorod irigylésre méltó - cinikus hanglejtése szinte marta a fülemet.- Csak részeg voltam és ő meg vigyázott, hogy ne csináljak hülyeséget - magyarázta. Mindent értően bólogattam. 

- És akkor most jársz is a kis hősöddel? - tudtam, hogy már nagyon feszül a húr, de élveztem a "bosszút".

- Nem rád tartozik - dörmögte rekedtesen. - Szerintem igen, hiszen mindkettőtökhöz van egy "minimális" közöm - mondtam idézőjelet rajzolva a levegőbe. 

- Elég volt Minnie. 

- Szóval igen? - húztam az agyát, amíg csak bírtam. 

- Kabbe - emelte fel kicsit a hangját, majd kiviharzott a szobából.

Teljesen elmerültem a "hogyan iktassuk ki a bátyánkat" hadműveleteimben, a telefonom rezgő hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből. Odakaptam a készülékhez, majd izgatottan a képernyőre meredtem.

"Fél tízkor a suli előtt?" - ismeretlen szám volt, de így is tudtam, hogy ki volt a feladó.

"Ott leszek." - küldtem el a gyors választ. Szívem már a torkomban dobogott. A telefonom ismét megrezdült. Az új üzenet csak egy szívecskét tartalmazott, mégis a pillangók újra életre keltek a gyomromban. Zelo, még így látatlanul is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Csak tudnám, hogy fogok megszökni...

3. Chapter~

Lexi

Összeszorítottam pilláimat, miközben átfordultam a másik oldalamra. Még félálomban voltam, ezért nem igazán tudtam felfogni, hogy mi is történik körülöttem. Az ajtón keresztül egy párbeszéd szűrődött be, de azt nem tudtam kivenni, hogy miről is van szó. Minnie és Gukie beszélgetett. YongGuk hangját ezer közül is felismerném, hiszen kinek, van olyan mély hangja mint neki? Minnie hangja, meg olyan...Minnies. Elhallgattak, meghallottam amint a nyílászáró enyhe nyikorgó hanggal jelzi, hogy valaki bejött rajta. Ennek ellenére én még mindig nem nyitottam ki a szememet. A zár kattant, a lépések zajai erősödtek, majd elhaltak a szoba csendjében.

Az ágyam besüppedt mellettem és csak annyit éreztem, hogy valaki puha ujjai végigsimítják  felkaromat, ezzel libabőrt hagyva az érintett területen. Tudom, hogy kihez tartoznak, túl ismerősek... Hiszen az este folyamán olyan sokszor ért így hozzám. Nem merem felnyitni pilláimat. Este lehetett volna több eszem, nem kellett volna engednem neki. Nem lett volna szabad befeküdnöm mellé és elaludnom a karjaiban, teljesen a testéhez simulva...De ha egyszer nem tudok nem engedni a kísértésnek?

Erőt vettem magamon, és nem tudva, hogy mi vár rám kinyitottam szemeimet. Nem éppen az a látvány fogadott amit vártam. Gukie fáradt, nyúzott és aggódó íriszei enyéimbe meredtek. Haja kócos volt - biztosan Ő is most kelt fel - de még is olyan szexin hatott az egész. Számomra olyan volt, mintha ez egy tökéletes rendszer lenne és minden nap így hordaná tincseit. Még mindig tegnapi ruháját viselte, mely már egy kissé megviselt volt. Néhány ital és kajafolt ékesítette, valamint számtalan gyűrődés.

- Ne haragudj... - mosolyodott el halványan. Nagyon jól tudtam, hogy miért keltett fel, időközben kiült arcára a pánik is. Megragadtam a takaróm szélét, hogy feljebb húzzam ezzel eltakarva...
Hiszen van rajtam ruha! Nincs mit takargatnom! Nem történt este semmi!
- Semmi gond... - engedtem el az anyagot, közben gesztusát viszonozva. Tekintetét leemelte rólam, és a parkettát kezdte el fixírozni. Beállt kettőnk között a kínos csend. Elkezdte dús ajkait harapdálni, egyszerűen nem bírtam levenni párnáiról szememet. Felhúztam térdeimet mellkasomhoz és úgy vizslattam tovább az arcát. Amikor már nem érkezett felőle semmilyen "életjel", feladtam és úgy döntöttem a tettek mezejére lépek.

- Elmenjek? - vetettem fel. Már le is dobtam magamról a takarót, amit este még Ő terített rám és négykézláb elindultam az ágy vége felé.
- Ne...- mondta egy kicsivel hangosabban az eddigieknél, miközben megragadta a csuklómat.
- Ne menj! - tolt vissza gyengéden, eddigi ülőhelyemre.
- Beszélni szeretnék veled...Csak gőzöm sincs, hogy hol kezdjem... - ismerte be.
- Tudom - motyogtam, tekintetét kerülve.
- Nyugi, nem harapom le a fejedet. - kúszott vigyorra szája. - Te emlékszel arra, hogy pontosan mi is történt kettőnk között tegnap este...? Mert addig megvan, hogy kiszállunk a kocsiból, de onnan se kép se hang... És amit nagyon röstellek, az az, hogy nem tudom, hogy miért vagy az ágyamban... - vakarta meg tarkóját zavarában.
- YongGuk...? Te még mindig azt a lányt látod bennem aki régen voltam?
- Hogy érted?
- Hát...a kislányt látod bennem...?
- Úristen lefeküdtünk?! - ugrott fel eddigi helyéről. Ide-oda kezdett járkálni az apró szobában, én pedig a döbbenettől meg sem bírtam szólalni.

Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy YongGuk...egyáltalán érez irántam valamit? Csak néztem és meredtem magam elé, arra eszméltem fel, hogy Gukie gyengéden megráz.
- Lexi? Hallod? Bántottalak? Mit csináltam? Csináltunk...? - esett kétségbe, és csak dobálta felém a szavakat. Kidülledt szemekkel figyeltem, minden egyes mozdulatát. Fejemben gyorsan végigjátszottam minden egyes lehetőséget, hogy mi is jöhet ezután.
- Lexi gyerünk, mondj valamit, kérlek! Nem tudnám elviselni, ha bármi bajod is esne miattam!
- Nem történt semmi... - estem ki a pillanatnyi transzból. - Ne haragudj, csak olyan meghökkentő, hogy te ilyet feltételezel.
- H-hogy érted?
- Hát, hogy te egyáltalán lefeküdnél velem, egy alsóbb évessel, egy átlagos, inkább fiúsabb lánnyal...Hiszen te vagy YongGuk, az iskola legmenőbb sráca, a bandavezér, akire minden lány csak úgy tapad és közülük bármelyiket megkaphatod... - céloztam arra, hogy mennyire beléestem.
- Lexi ne butáskodj! Gyönyörű vagy és egyszer egy fiú nagyon boldoggá fog tenni téged, hidd el! És nem számít, hogy hány lány "tapad rám" - élt a szavaimmal - nekem csak egy kell. És meg is fogom szerezni! - mosolygott rám, tipikus mosolyával. Mintha tört döftek volna a szívembe...Nem értem, az elején még...még...Jajj, YongGuk összezavarsz! Olyan nehéz rajtad kiigazodni...Vajon most mi vagyok számára? Barát? Legjobb lány barát? Ez hülyén hangzik...Ilyen nincs...Még a legmerészebb álmaimban sem tudnám elképzelni, hogy én vagyok az a lány. A z  a  l á n y.

- Visszatérve az eredeti témánkra. - folytatta - Nem úgy nézel ki mint aki igazat mond. Durva voltam? - simogatta a hátamat.
- Tényleg nem történt semmi YongGuk, komolyan mondom. - hazudtam.
- Nem nagyon hiszek neked. Szemmel tartalak. De akkor ezek szerint csak te emlékszel arra, hogy mi történt tegnap este. Mesélnél nekem egy kicsit? - pattant fel eddigi helyéről, és bebújt mellém az ágyba, magunkra húzta a takarót, rám szegezte tekintetét és várt. Meg kellene már szoknom, hogy ilyen dolgokat csinál. De mindig megtud lepni. Megemelte bal szemöldökét, amivel arra ösztönzött, hogy kezdjek bele hosszúnak ígérkező mesémbe.

Elmeséltem neki mindent, az indulástól kezdve az este végéig. A bókjait kihagytam és mindazt, ahogyan este bánt velem, ahogy hozzám ért, ahogy udvarolt. Nem azt mondom, hogy nem élveztem... de még nem állok arra készen, hogy ezt az egész helyzetet a szemébe tudjam mondani, főleg, hogy az előbb még arról a bizonyos lányról beszélt. Ezek helyett csak bekamuztam valami hülyeséget, mondtam, hogy rengeteget táncoltunk és énekeltünk a jobbnál-jobb számokra. Viszont amikor rákérdezett, hogy drága húga mit is csinált, kissé kétségbe estem. Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki a dolgokat, amik történtek. De mivel Gukie Minnie bátyja, tudnia kell, hogy mit is csináltak egész álló este. Különben is, beszéltem már vele erről, a "húgod már nagy és tudja, hogy mit csinál" dologról így az általam helyesnek vélt cselekedetet követtem.

Őszintén...nem várt reakciót váltottam ki belőle.
- Mi?! - kapta fel azonnal a vizet, amint kiejtettem számon a szavakat. Agyára mintha hatalmas köd telepedett volna, tekintete elhomályosult, egy szempillantás alatt az ajtó előtt termett és pár másodperc múlva már kint volt a szobából. Ezt az ajtó hangos csapódása is beigazolta. Csak néztem magam elé, a kezdeti sokktól, majd feleszméltem és rájöttem, hogyha most nem megyek le YongGuk szétszedi Zelot, aminek drága barátnőm nem igazán örülne. El sem tudom képzelni, hogy milyen büntetést szabna ki bátyjára, ha egy hajszála is meggörbülne a fiúnak.

Nagyjából ugyan azt a folyamatot csináltam végig mint amit YongGuk, felpattantam és mint akit puskagolyóból lőttek ki, rohantam le a lépcsőn. Amit csodálok az az, hogy nem tanyáztam el, vagy valami ahhoz hasonló dolgot nem sikerült véghez vinnem, szokásomhoz híven, ha sietek. Úgy néz ki nem érkeztem elég hamar, mivel YongGuk már a falra kente szegény fiút, aki halálra váltan az ijedségtől, próbálta felfogni, hogy éppen milyen szavakat vágnak a fejéhez, szerencsétlen talán még azt sem tudta, abban a pillanatban, hogy fiú-e vagy lány. Ha valaki ezt a jelenetet látná szerintem kétszer is meggondolná, hogy keresztbe tesz-e neki.

- Hogy mertél hozzáérni a húgomhoz? - üvöltötte. Gyorsan ott termettem mellette, és igyekeztem túlkiabálni, ami elég nehéz feladatnak bizonyult. Nem kellett sok idő hozzá Minnie is megjelent, azonban Ő a hátam mögött maradt. Nagyon jól tudtam, hogy szembe tudna szállni bátyjával, de most Ő is jobbnak látta hallgatni. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy Unnie, inkább Zelo, minthogy bátyja miatt aggódik.

Ekkor kicsapódott a bejárati ajtó és egy morcos képű, kócos hajú, fiatal, korunkbeli fiú lépett be rajta pizsamában. Engem egy kicsit félrelökve, igyekezett Gukieékhoz. Megragadta mind a kettőjüket, a pólójuknál fogva és a falnak nyomta őket. Minden elcsendesedett egy pillanatra és csak azt lehetett hallani amint a fiú vesz egy nagy levegőt.

- Basszátok már meg - kiabálta. - Idefigyeljetek, haverok vagyunk, de ez több a soknál! Tegnap rohadt nagyot buliztam, és nem szándékoztam ilyen korán kelni, de hála nektek sikerült. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen vagyok ha nem alszok! Hát ilyen! Ingerült és kibaszott morcos! Nézettek rám! Nézzétek meg a hajamat! Ez nem én vagyok, hanem az az énem akit a haverjai kora reggel felkeltenek az üvöltözésükkel! Szóval legyetek olyan kedvesek lejjebb venni a hangerőt, mert rajtam kívül szerintem még vannak olyanok akik szívesen aludnának! Könyörgöm... - fáradt ki.

YongGukot elengedte, aki egyenesen hozzám jött, meg sem várva, hogy mondjak valamit, megragadta karomat és elkezdett a lépcső felé húzni. Útban a szobája felé, még hallottam, ahogy a bosszús fiú hozzávágja Zelo fejéhez, hogy hogyha YongGuk azt mondja, hogy: "Nem nyúlsz a húgomhoz" - utánozta mély hangját - akkor nem nyúlsz Minniehez. Aztán  még elmondott egy alvással kapcsolatos dolgot, és gondolom, visszament a szobájába, mivel ezek után csend lett.

Egyenesen kicsi kuckójához vitt, feltépte az ajtót, berángatott, majd becsapta azt maga mögött.
- Nem hiszem el... - motyogta, majd teljes erejéből belevágott a falba, aminek következtében lepergett egy kis vakolat...
- Nyugodj meg! - léptem oda hozzá - a kelleténél egy kicsivel közelebb - és két kezembe fogtam sajgó testrészét. De Ő mindezt lerázta és elfordult, ami nagyon rosszul esett. Hátat fordítottam neki, és elindultam a cuccaim felé, azonban a következő pillanatban két kar fonódott derekam köré és szorosan magához húzott.

- Ne haragudj, csak ha ideges vagyok, akkor elborul az agyam...nem akarlak bántani. - dörmögte hajamba.
- Tudom, de ezt már tegnap megbeszéltük...
- Áh szóval valaki még sem mondott el mindent. - kúszott kaján vigyor a szájára, miközben tekintetemet kereste. De amikor nem találta, feladta és állam alá helyezte mutató ujját, ezzel kényszerítve, hogy íriszeibe pillantsak.
- Na ki vele! Mit csináltunk?
- Nem mi, hanem inkább te mit csináltál! - néztem el egy másik irányba.
- Hülye voltam, Lexi? Komolyan, őszintén mondd el!- kérlelt, visszafordítva fejem.
- Nem inkább édes és egy csöppet kanos...
- A-akkor most még is bántottalak?
- Nem dehogy! Csak nagyon zavarba hoztál, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ennyi, az egész igazából.
- De mit csináltam?!
- YongGuk...adj egy kis időt, jó? Megígérem, hogy egyszer mindent elmondok neked az elejétől a végéig.
- De megesküszöl?
- Meg - mosolyogtam és mellkasára hajtottam a fejemet. Ebben a pillanatban határoztam el magamban, hogy nem törődök azzal amit mondott, csak élvezem a társaságát, ahogy csak tudom...Nagyon önző dolog, és Ő ugyan nem tudja de én...szeretem.

Ujjai beleszántottak tincseimbe, és ha lehet még az eddigieknél is közelebb vont magához. Hatalmas kezével végigsimított a hátamon, aminek következtében egy szaggatott sóhaj tört fel belőlem.
Nem akartam megtörni a pillanat gyönyörét, de tudtam, hogy egyszer vége lesz, viszont nem én akartam az lenni aki megszakítja. YongGuk eltolt egy kicsit magától, és rám villantotta tipikus mosolyát.

- YongGuk?
- Hmmm?
- Ki volt az a fiú?
- Jah.... - harapott ajkaiba - akit ott lent a kiborulás szélén láttál az nem volt más mint DaeHyun. Tudod, neki nagyon fontos a külső, hogy Ő maga, hogy néz ki, ezért hozta fel a haját érvként... - vakarta meg aranyosan a tarkóját. - De amúgy nagyon jó fej srác, igazából Ő a csapat Bad Boy-a. - kacagta el magát a végére. - És nagyon humoros egy ember, csak nem mindenkit enged közel magához, így a legtöbben nem ezt látják. Ha viszont megismered és nem nevetsz a viccein akkor nem vagy ember. - nevetett aranyosan.
- Jó fejnek tűnik, annak ellenére, hogy milyen volt most. Viszont én szerintem elmegyek fürdeni, mert nagyon rossz így...kicsit másnaposan... - pirultam el zavaromban, és közben egy tincset a fülem mögé tűrtem.
- Szerintem Minnie szívesen ad kölcsön ruhát. Vagy ha gondolod adhatok én is...Törülközőt, meg megyek és szerzek egyet neked. - villantott rám, egy ezer wattos mosolyt.
- Öhmmm, nekem mindegy. - már szinte egy paradicsomnak éreztem magam... - Ja, és YongGuk?- jutott hirtelen eszembe.
- Igen?- fordult vissza az ajtóból.
- Ha lehet ne szedd szét Zelot.
- Ígérem, hogy uralkodni fogok magamon.

Miután megkaptam a tusoláshoz szükséges dolgokat, - amik Minnie ruhái voltak és a beígért textil - bezárkóztam a fürdőszobába és nekiláttam teendőimnek. Lemostam, tegnapi elmosódott sminkemet, hajamat kifésültem és felfogtam kontyba. Levetkőztem és beálltam a tus alá. Ezután már csak átadtam magam annak, ahogy a forró vízcseppek végigszántják bőrömet maguk után bizsergető érzést hagyva. Mikor már úgy éreztem, hogy tiszta vagyok, kiszálltam és felöltöztem.

YongGuk a Zelo és Minnie párossal szemezgetett, akik a kanapé túloldalán ültek egymás mellett, néha-néha zavartan egymásra pillantva. Amint kiléptem Gukie felpattant és egyenesen odajött hozzám, a cuccommal a kezében. Majd derekamra helyezte kezét, és gyengéden elkezdett tolni az ajtó felé. Kérdőn néztem rá, amire egyáltalán nem reagált semmit. Kinyitotta a nyílászárót, majd maga felé fordított. Egy kósza tincset fülem mögé tűrt, majd odahajolt az imént említett testrészemhez.

- Ne haragudj, hogy így kiraklak - cirógatta édes lehelete fülcimpámat - csak muszáj ezt a dolgot megtárgyalnom a húgommal és vele. - mutatott háta mögé.
- Jó volt veled és örülnék neki, ha megismételhetnénk, csak azt már szeretném úgy intézni, hogy emlékezzek is minden egyes percére. - amint kimondta egy gyengéd hosszan tartó puszit nyomott az arcomra.Szinte éreztem amint orcám három árnyalattal pirosabb lesz a kelleténél, szememet pedig lesütöttem. Még mindig nem lépett el mellőlem, így kaptam a lehetőségen és lábujjhegyre állva átöleltem nyakát, - így megpillantottam az ülőgarnitúrán ülő barátnőmet, aki csillogó szemekkel figyelte a jelenetet  - így szám, pont hallószervénél volt.
- A-a-akkor, ez most...- dadogtam fülébe. Hallottam amint kuncog egy sort, majd vesz egy levegőt, hogy válaszoljon fel nem tett kérdésemre.
- Igen, ez most egy randimeghívás lenne. Szóval Lexi, lenne kedved eljönni velem valahová?  - még jobban magamhoz szorítottam, és beszippantottam férfias illatát.
- Igen, szívesen elmennék veled YongGuk. 
- És nem haragszom! Majd beszélünk! - mosolyodtam el, majd nyomtam én is egy puszit az arcára, elengedtem, megfordultam és magabiztos lépekkel elindultam haza.

Amint kiértem a házból, azt hittem, hogy összerogyok. Le is ültem az egyik lépcsőfokra, hogy valamilyen szinten lenyugodjak. A szívem csak úgy kalapált a levegőt, pedig kapkodtam és ott volt az a bizonyos érzés a hasamban... Amikor már úgy éreztem, hogy készen állok a tényleges hazaindulásra, felálltam és nekiindultam.

Boldogan nyitottam be az általam üresnek hitt lakásba amikor egy váratlan vendéggel találtam szembe magam. Azonnal a nyakába ugrottam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- HimChan! - nyomtam fejemet nyakhajlatába.
- Hé' tudod, hogy ott csikis vagyok! - kuncogott.
- Igen tudom. - csatlakoztam hozzá. - Mi járatban erre? - kíváncsiskodtam, mikor már elengedtem.
- Hát, gondoltam meglátogatom az én egyetlen unokahúgomat. - simogatta meg arcomat.
- Kérsz valamit inni?
- Igen, egy pohár víz jól esne. - ült le az egyik székre.
- És meddig maradsz?
- Egy ideig biztos, hogy boldogítani foglak, mert átiratkozom a sulidba.
- Komoly? Egy suliba fogunk járni?
- Bizony!
- És melyik osztályba?
- Azt még egyelőre nem tudom, de hétfőn minden kiderül.
- Ennek nagyon örülök. - örvendeztem miközben elétettem a kitöltött vizet.
- Na de ennyi elég belőlem. Most jön a számonkérés. Bármennyire is nem akarom, muszáj, hiszen én vagyok a felelős érted. És még egy jó darabig én is leszek.
- Mi?!
- Jól, hallottad, mivel a szüleid nem jönnek haza még egy darabig én vagyok a főnök.
- Komolyan?! - kérdeztem vissza, hogy biztos legyek a dolgokban.
- Komolyan. - válaszolta a legnyugodtabb hangon, fapofával.

Ez tudom, hogy nem Ő, csak próbálja eljátszani a felelősségteljes felnőttet. Tegyük próbára!
- Úristen, de jó! - rohantam közelebb hozzá, felállítottam, megragadtam mindkét kezét és elkezdtem ugrálni. Tudtam, hogy nem fogja sokáig bírni, hamar kiesett szerepéből és elkezdte velem járni az örömtáncot.
- Na jó most veszítettem a tekintélyemből! - durcáskodott, miután abbahagytuk az ugrálást.
- A nem létező tekintélyedből? - emeltem fel jobb szemöldökömet.
- Hahaha, de most komolyan Lexi, hol voltál? Tegnap este érkeztem, szóval ha valamivel elő akarsz rukkolni, akkor ügyesen. - kacsintott.
- Ennyi fantáziám nincs...inkább elmondok mindent. Előtted, nincsenek és úgy néz ki nem is lehetnek titkaim4 nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Na halljam azt a történetet! - könyökölt a pultra.

Elmeséltem neki mindent, az elejétől a végéig. MINDENT.
- Hmmm, YongGuk... Vele már találkoztam. De az nagyon régen volt. És akkor most tetszik neked?
- Annál több HimChan.
- Ohó, az én Lexim szerelmes?! Csak nem?! Akkor feltétlenül találkoznom kell az említettel. - húzta féloldalas mosolyra a száját. - De ugye tényleg nem történt semmi? - kérdezte egy viszonylag nyugodt azonban aggódó hangnemben.
- Persze, hogy nem. - nyugtattam meg.  - Minden úgy történt ahogyan elmeséltem.
- Ez esetben. Nincs gond.
- És ugye..?
- Persze, a szüleidnek erről egy szót sem. - mosolyodott el immár sokadjára.
- Imádlak! - ugrottam a nyakába.
- Tudom. Én is téged!

2. Chapter~

Minnie

- Neked is felkéne lépned - mondtam Lexinek, fellelkesülve, hogy eljön a tehetségkutatóra.

- Nem, nem kell. Nincs szükségem erre a stresszre - intett le mosolyogva. Egy bizonyos fokig megértettem. A tavaly történtek után én se mernék kiállni. 

- Akkor duettezhetnénk - ajánlottam fel. Ha egyedül nem is, velem igazán énekelhetne. 

- Nem, arról szó sem lehet - nevetett fel. Ajkamat lebiggyesztettem, karjaimat keresztbe fontam, eldöntöttem, most besértődöm. Amint meglátta arcomat hangosan felkacagott.

- Mi ez a jókedv?- halottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Ha nem ismertem volna mindennél jobban, akkor is tudtam volna, hogy ez Yongguk hangja, hiszen barátnőm arca egy pillanat alatt rákvörössé változott. Vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, így láthattam, a bátyám nincs egyedül. Szorosan mögötte állt egy magas, szőke hajú fiú. Egy fiú aki ellopta a szívem. A gyomrom görcsbe rándult, mellkasom majd' kiszakadt a felgyorsult szívverésemtől. Nem bírtam másra figyelni, nem tudtam felfogni miről beszélnek tőlem mindössze fél méterre Lexiék. 

- Szia Minnie - szólalt meg Zelo. Simogató hangja még egy képzeletbelit ütött gyomorszájamba, majdnem összegörnyedtem a fájdalomtól. De hát ezzel jár a szerelem. Torkomat teljesen száraznak éreztem, alig sikerült valamit kinyögnöm. 

- Szia - motyogtam alsó párnámba harapva. Egy lépést közeledett felém, így elzárva minket Lexitől és Yongguktól. Elbeszélgettek ketten, és bár szerettem volna figyelemmel kísérni, ahogy a barátnőm megpróbálja meghódítani a bátyámat - amely egy igazán szappanoperás fordulat volt - örültem, hogy végre kettesben cseveghetünk. Akaratlanul is végiglegeltettem rajta a tekintetem. Haját már nem göndören hordta, egyenes tincsei művészi pontossággal meredeztek az ég felé. Egy szűk fekete farmert viselt, egy egyszerű fehér polóval. Megörjített, hogy még a stílusa is tökéletes volt. Éreztem, hogy arcomat kémleli, de féltem a szemébe nézni. Helyette még cipőjét fixíroztam, erősen kerülve a szemkontaktust. Mintha csak megelégelte volna, még közelebb lépett, kényszerítve, hogy tekintetem arcára emeljem. Belenéztem mélybarna íriszeibe. Lábam megremegett, és az oly' ismerős pillangók elfoglalták a helyüket a gyomromban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire közel van hozzám. Orrunk szinte összeért. Hátrahőköltem, ő is kissé megilletődött. Hátrált egy lépést, zavartan masszírozta tarkóját. 

- Hallottam, lesz egy tehetségkutató az iskolában... Te nem indulsz? - törte meg az egy pillanatra beállt csendet. Arcán megjelent az a tipikus Zelo-vigyor, mely annyiszor boldogsággal töltötte el szívemet az elmúlt két hónapban. 

- Szeretnék, de nincs kivel, egyedül meg nem igazán merek - vallottam be neki. Azt hittem kinevet, de ehelyett bíztató mosolyra húzódtak ajkai. 

- Szerintem egyedül is megállnád a helyed. És Lexi? Ő nem énekelne veled? 

- Nem hinném, hogy a tavalyi eset után rá tudnám venni a színpadon való szereplésre - mondtam neki lebiggyesztett ajkakkal. Értetlen tekintetét látva magyarázkodásba kezdtem. - Volt egy kisebb problémája a lámpalázzal. Majd Yongguk elmeséli.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk bulizni. Holnap úgy sincsen suli. Lenne kedvetek hozzá? - mondta olyan hangosan Gukie, hogy mi is meghalljuk. 

- Így négyen? - kérdezett vissza Zelo, miközben elindult Lexiékhez, kiktől idő közben eltávolodtunk, én pedig hűséges kiskutya módjára követtem. 

- Aha. Lexi, van kedved? - kérdezte Yongguk a barátnőmtől. Lexi félve rám pillantott, én pedig heves bólogatással jeleztem, fogadja el ezt a lehet vissza nem térő ajánlatot. 

- Na ugyan már - lépett hozzá közelebb Yongguk miközben végigsimította a karját. Lexi teste megremegett, arca az eddiginél is pirosabb árnyalatot vett fel. 

- Gyere. Jó buli lesz - húzta tovább az agyát a bátyám egy kacsintással. 

- Rendben, mikor már sikerült összeszednem magam - motyogta bizonytalanul a lány. 

- És nálunk fogunk készülődni - jelentettem ki kifogfást nem tűrő hangon. 

- És te is jössz - mutatott Zelora Gukie. 

- Nincs ellentmondás! - húzta féloldalas mosolyra száját. 

- Ott leszek főnök – tisztelgett, a szőke fiú miközben szája már szinte fülig ért. Hihetetlenül aranyos volt. Akkor állt meg egy pillanatra a szívem, mikor rám nézett csillogó barna szemeivel. Már akkor az ájulás kerülgetett, de a végső ütést az apró kacsintása okozta.

- Minnie, és még is mit fogok felvenni? - kérdezte kétségbeesetten a barátnőm, miközben lehuppant az ágyamra, felgyűrve a korallszínű takarómat. 

- Leginkább ruhát, amit én adok neked - magyaráztam neki széles mosollyal, egy gyors mozdulattal megigazítva a lepedőt. Alig láttam ki a tömérdek ruha közül, amit már kitúrtam a gardróbomból.

- Szexi leszel - ismertem Yongguk elvárásait, és a szexiség előkelő helyen állt ezen a listán. 

- Unnie? Nem mondd rólam semmit? Vagy szokott rólam beszélni? – tudtam, hogy a bátyámról beszél, hiszen ki más érdekelte volna ennyire. 

- Nem, nem nagyon – másztam ki a szekrényemből, majd leültem mellé. - Legalábbis magától nem hozza fel a témát. Végül is, megértem Őt. Miért pont nekem mondaná el aki azonnal továbbadhatja neked - mondtam elgondolkozva. - De miért kérded? Mondott valamit, miközben beszélgettetek? 

- Bókolt nekem, flörtölt de...de... 

- Na de, ez a lényeg nem? Már legalább eljutott idáig! - örvendeztem. 

- Igazából, nem most kezdődött... 

- Hát akkor? - esett le az állam. Kitudja mióta flörtölgetnek ezek a szerelmes galambocskák a tudtom nélkül.

- Már vagy 2 hónapja megy így... 

- És én erről miért nem tudok? - akadtam ki. 

- Mert valaki mással voltál elfoglalva! - nevetett. Azonnal éreztem, hogy a pír elönti az arcomat. 

- Igazad van, ne haragudj, csak tudod nagyon kedvelem Őt – motyogtam az ujjaimat birizgálva. - Na de most menj fürdeni, mert ismerlek már, és egyhamar nem fogsz kikerülni onnan - nevettem kicsit, meglökve, hogy elindítsam az útjára. 

- Nagyon jól ismersz - tápászkodott fel vigyorogva. Belebújt a papucsába, majd bezárkózott a fürdőbe. Felpattantam az ágyról, majd egyenesen anyáék szobájába mentem. Céltudatosan kerestem azt a bizonyos ruhát, amely elképzeléseim alapján tökéletes Lexinek. Kitártam a gardróbot, majd az egyik akasztóról lekaptam egy vörös miniruhát. Ez tökéletes lesz, gondoltam. Némán suhantam vissza a szobámba, majd az ágyra terítettem a ruhát. Végigsimítottam az anyagon, majd elképzeltem a bátyám arcát, amint megpillantja benne Lexit. Felkuncogtam a gondolaton, mikor barátnőm hangja félbeszakított. 

- Be tudnál nekem adni egy törülközőt? - kiáltotta. Tudtam, hogy valamit kint fog hagyni, ez annyira vallott rá. 

- Adom! - szóltam neki, majd bedobtam neki a kért textilt.

- Készen vagyok - lépett ki egy szál törülközőben. 

- Akkor megyek én is - vettem magamhoz a fürdéshez szükséges dolgaimat és a saját koktélruhámat. - A ruhád az ágyon van! - szóltam neki vissza az ajtóból. Leraktam a cuccomat a pultra, majd megváltam a ruháimtól. Bedobáltam őket a szennyes tartóba és beálltam a zuhany alá. Elégedett vigyorral konstatáltam Lexi véleményét a ruhájáról. 

- Minnie, ugye ezt nem gondoltad komolyan?! - hallottam felháborodott hangján az ajtón keresztül. 

- Deeee - kiáltottam neki vissza, majd engedtem, hogy a forró vízcseppek végigfolyjanak a testemen. Egy picit nyomtam a tenyerembe a kedvenc tusfürdőmből, jól szétkentem magamon a ragacsos anyagot. Még egy kis ideig áztattam magam, majd elzártam a csapot és megtörülköztem. Kezembe vettem a ruhámat. Tengerkék volt, mellrésznél meghúzva, onnan pedig 'A' alakban bővült. Nem volt túl kihívó, a célnak tökéletesen megfelelt. Egy péntek esti bulizásnak. Felvettem a fehérneműmet, majd belebújtam a miniruhámba. Kicsit nehezen ugyan, de felhúztam a cipzárját. Még gyorsan a törülközőmet is bedobtam a szennyesek közé, hajamból pedig kivettem a hajgumit. Kitártam az ajtót, hogy újból csatlakozzak a barátnőmhöz, de meglepő látvány fogadott. Lexi megszeppenve szorongatta az őt takaró aprócska textil szélét, Yongguk pedig vele szemben kidülledt szemekkel bámulta a lányt. Szemem kettejük között cikázott. Végül mikor Lexi rék vörös arccal lesütötte a tekintetét akcióba léptem. 

- Bang Yongguk, te meg mi a fenét csinálsz itt?! Azonnal tűnés ki innen! - toltam ki a bátyámat a szobából, amint kilépett az ajtónak dőltem. - Ez meg mi volt?- kérdeztem kiabálva, majd kitört belőlem a nevetés. Lexi szaporán véve a levegőt az ágyra huppant, arcát tenyerébe temetve. 

- N-nem tudom... Valamit keresett, de nem találta meg - kúszott vigyor az arcára. 

- Azt látom - léptem oda hozzá.- Helyette téged talált meg egy szál törülközőbe, ami alig takar valamit - nevettem fel ismét. 

- Naaa - ütött egyet a vállamba, majd arcát ismét tenyerébe bújtatta.

- Jó rendben, de valld be, hogy tetszett - unszoltam, miközben leguggoltam hozzá, majd beleböktem combjába.

- Unnie, nagyon tetszett!- nevetett fel, én meg hátraestem a hirtelen hangerejétől. 

- Tudtam én - tápászkodtam vissza. - De mióta álltatok így itt?

- Fogalmam sincs...- merengett. Fejét hátrahajtotta, szemeit lehunyta. Nagyot sóhajtottam, majd kezembe vettem az általam választott ruháját.

- Na mindegy is... Ha ez tetszett neki, akkor ha meglát ebben, itt, tuti beléd szeret.

- Félek - suttogtam a lépcső tetején. - Ha esetleg elesnék, amikor meglátom, fogj meg - nem válaszolt, csak felkuncogott. Megragadta a karomat, majd elindult lefelé. Lehunytam a szememet, nagy levegőt vettem. Mikor meghallottam hangját lassan felnyitottam pilláimat. Elképesztően nézett ki. Sötétkék blézert viselt, fekete farmerral és pólóval. Lábam megremegett, éreztem, hogy Lexi erősebben szorítja a karomat, mint kéne. Azt hiszem azt érezhette, amit én. Yongguk-ot figyelembe sem véve Zelo-hoz sétáltam. Remegtem, mint a nyárfalevél, ahogy tekintetünk találkozott.

- Csinos vagy - mondta mosolyogva, majd elindult az ajtó felé. Szívem kihagyott egy ütemet, így kissé ügyetlenül a magassarkúmban, de követtem. Úriember módjára kitárta nekem a bejáratit, majd maga elé engedett. Egy kis hajlongással megköszöntem neki és Yongguk autójához vettem az irányt. Megvártam, amíg a bátyám egy gombnyomással kinyitja a járművet, majd beszálltam hátulra, Zelo pedig csatlakozott hozzám. Gukie halkan felbőgette a motort, a kocsi lassan elindult. Ahogy egyre gyorsult a gépezet, úgy csökkent köztünk a távolság. Azt hittem csak középre akar ülni, így arrébb húzódtam, de amikor rám szólt megrezzentem.

- Ne menj arrébb - utasított hatalmas mosollyal az arcán, én pedig megdermedtem. Combunk összeért, ekkora testi kapcsolat még sose volt köztünk. Nem volt tolakodó, viszont kíváncsi szemei szinte felfaltak. - És, mióta énekelsz? Jársz énektanárhoz? Biztos szép hangod van - hadarta el kérdéseit. Próbáltam felfogni mit mondott, mikor újra nekikezdett.- Táncolni is tudsz, nem? Mintha Bang Hyung azt mondta volna. Tudod nagyon büszke rád. És van is rá oka - a végére biggyesztett kis bók álombelivé tette a szituációt, nem is bírtam válaszolni, csak hebegtem. 

- Zelo, nem lehetne kicsit lassabban? - böktem ki végül nevetve. Ő is felkuncogott, majd egy picit arrébb húzódott, ezzel megszakítva a köztünk lévő kapcsolatot. Nem azzal volt a bajom, hogy érintkeztünk egymással, hanem hogy sok volt a kérdés. Legszívesebben teljesen hozzásimultam volna, hogy érezzem az illatát, érezzem Őt. - Akkor most én kérdezek - vettem egy nagy levegőt, majd a legfontosabb kérdéseket, melyek bennem rejlettek, megpróbáltam egy lélegzettel elhadarni. - És melyik iskolából jöttél, és miért? Tényleg tudsz táncolni, vagy ez csak szóbeszéd? Meg tudnál tanítani gördeszkázni? - az utolsó mondatot halkan mondtam, pedig már azóta bennem motoszkált, mióta először láttam deszkázni. A mosolya - ha ez lehetséges - még szélesebb lett.

- Az előző iskolám neve mindegy, egy egyszerű középsuli. A váltás oka, meg az új munkahely és az új lakás volt. Így kénytelen voltam ide átjönni - magyarázta, még mindig sziporkázó vigyorral.- És a tánc pedig... Elég rég óta űzöm és szerintem jól megy. De majd megmutatom és eldöntheted - azt hittem befejezte a mondandóját, mert tekintetét az útra szegezte. Én is kinéztem az ablakon és a már félhomályba burkolózott város elsuhanó fénynyalábjait figyeltem. - Tényleg szeretnél megtanulni gördeszkázni?- kérdezte egy jó két percnyi hallgatás után. Kissé reménykedtem benne, hogy ezt a kérdésem nem hallotta, mert kínosnak éreztem így utólag ilyenre megkérni. Nagyot nyeltem, majd egy aprót bólintottam. Megrándult a szája széle, de komoly arckifejezése nem változott.- Rendben, de akkor sokat kell gyakorolnod - figyelmeztetett. Szemeiből sütött, hogy nem viccel, komolyan kell vennem a deszkázást. 

- Értettem főnök - szalutáltam. Végre felnevetett, szemei egy csíkká szűkültek.

- Megérkeztünk! - kiáltotta el magát Yongguk, miközben leparkolt. - Bulira fel! - abban a pillanatban Zelo megragadta a kézfejem, majd kicsapva a kocsi ajtaját, kipattant a járműből, engem is magával húzva. Még egy pillantást tudtam vetni Yonggukra, amint összefonja ujjait barátnőméivel. Elégedett mosollyal az arcomon hagytam, hogy a fiú, akit szerettem magával rántson az ütemre vonagló tömegbe.

- Zelo, nem ittál te már egy kicsit sokat?- kérdeztem, miközben átkaroltam a fiú nyakát. Teljesen más ritmusra táncoltunk, mint amit az éppen ezerrel dübögő zene diktált. Lassan lépkedtünk jobbra-balra. - Csak annyit, mint te - arcáról lehetetlen volt levakarni a vigyort, szemei bódultan csillogtak. - Azért én egy picit kevesebbet - fűztem tovább, hogy végül kibökje, részeg. Én sem voltam teljesen józan, de abban száz százalékosan biztos voltam, hogy Zelo már nincs tisztában a tetteivel. Amikor a DJ váltott és egy tényleg lassúzásra - vagy legalább is lazulásra - alkalmas számot rakott be, a szőke fiú kitántorgott a tömegből, engem még mindig közel húzva magához. Leült a pulthoz, majd rendelt számunkra két rövidet. Rosszallóan megráztam a fejemet. Nem is igazából az zavart, hogy részeg, hanem hogy féltem én is elvesztem az önkontrollom. A mixer elénk rakta a rendelésünket, majd rongyával végigsöpörve a fapulton elvette Zelo-tól a pénzt és már ment is tovább a következő vendégekhez. A szőke hercegem felemelte poharát, ösztönözve, hogy kövessem a példáját, majd lehörpintette tartalmát. Én is megragadtam az aprócska porcelánt és leküldtem a rövidke italt. Szemeimet lehunytam miközben lenyeltem. Amint felnyitottam pilláimat Zelo gyönyörű, barna szemeivel találtam szemben magam. Már éppen nyitottam volna a számat, mikor ajkai enyéimre tapadtak. Nem tudtam mit kezdjek a helyzettel, tudtam, hogy részeg és nincs tisztába a cselekedeteivel. De abban a pillanatban nem érdekelt, csak sodródtam az árral...

- Mi a...- kérdeztem, miközben sajgó fejemhez kaptam. Végignéztem magamon. Fogalmam sem volt, hogyan kerültem az ágyamba, de a koktélruhámat viseltem. Orrnyergemet masszírozva felültem és próbáltam visszagondolni az est történéseire, de bármennyire is próbálkoztam a csók után nem emlékeztem semmire. Ahogy Zelo édes ajkaira gondoltam akaratlanul is elmosolyogtam. Halálian csókolt. Lassan felálltam, azonnal meginogtam. Yongguk, magát nagy partiarcnak vallva, sokat mesélt a másnaposságról, hát most alá tudtam támasztani állításait, miszerint szörnyű érzés. Komótosan csoszogva indultam el a bátyám szobája felé. Bíztam benne, hogy legalább ő józan maradt az este során. Hiszen még is csak a húgával bulizott. Nagyot ásítva löktem be Gukie ajtaját, de abban a pillanatban be is zártam. Nem hittem a szememnek. Lexi szorosan Yonggukhoz simulva aludt. Nem mintha nem erre vártam volna már lassan egy éve, de akkor is meglepett. Úgy látszik az éjszaka nem csak számomra volt előre lépés. Magamban kuncogva indultam tovább Zelo keresésére. Migrénes fejfájás kíséretében tántorogtam le a lépcsőn. A ruhám kényelmetlen volt, a hajam meg mintha önálló életet ért volna. Megpillantottam a kanapén szuszogó fiút, de jobbnak láttam előbb leellenőrizni a kinézetemet, minthogy így ébresszem fel. El is rohanna ijedtében. Kitártam a fürdőszoba ajtaját, majd egyenesen a tükörhöz mentem. Kedvem lett volna felsikítani. A szemfestékem erősen elkenődött, hajam hajszálanként különböző irányokba állt. Megragadtam a fésűt, majd neki estem a szénaboglyának a fejem tetején. Hamar rájöttem, hogy ezzel nem megyek semmire, így káromkodások közepette levettem a ruháimat, bedobtam őket a sarokba és idegesen fújtatva beálltam a zuhany alá. Szinte tűz forróra állítottam, kicsit lenyugtatott a meleg víz. Reggelente még a legapróbb dolgok is feltudtak idegesíteni, például ha a kedvenc pólóm mosásban volt, vagy a hajam szörnyen állt, mint most. Gyorsan beledörzsöltem a sampont a fejbőrömbe, majd kiöblítettem a ragacsos anyagot. Homlokomat nekidöntöttem a zuhanyfülke falának élveztem, ahogy a vízcseppek végigfolynak a hátamon.

- Minnie? - hallottam meg kintről Zelo hangját. Azonnal elzártam a vizet, majd kiugrottam a fülkéből, törülközőmet magam elé csavartam.

- I-itt vagyok - makogtam halkan. 

- Oh, akkor te fürdesz, bocsi - egyre csendesebb lett a hangja, mintha elment volna az ajtótól. Idegesen haraptam az alsó ajkamba. Ki kellett volna mennem, hogy feltudjak öltözni, de nem szívesen flangáltam volna végig Zelo előtt egy vékonyka textilben. Lehajtottam a vécé tetejét, majd lehuppantam rá. Nem akartam sokáig húzni az időt, de tehetetlen voltam. Lexi is kibírta tegnap, gondoltam. Magabiztosságot színlelve felpattantam, majd kiszóltam az ajtón.

- Zelo? - válasz nem érkezett, így reménykedtem, hogy a konyhában van. Hiszen neki is jogában áll éhesnek lenni. A lehető leghalkabban suhantam fel a lépcsőn. Eddig megúsztam, már csak pár lépésre voltam a szobámtól, mikor meghallottam egy ajtó csukódását a hátam mögött.- Basszus. 
- Öhm - megkönnyebbülve fordultam meg. Yongguk fáradt tekintetével találtam szemben magam. - Minnie... emlékszel valamire? - meglepett a kérdése. Hát neki is kimaradt az este.
- Nem igazán - haraptam az ajkaimba. 
- És azt nem tudod véletlenül... - nagyot nyelt. - ...miért aludtam Lexivel? - hangja halk volt és kétségbeesett. 
- Jó kérdés... - sóhajtottam.- Azt hiszem én megyek felöltözni - indultam el az ajtóm felé.
- Én pedig felkeltem Lexit, és kiderítem, mi történt - masszírozta meg a tarkóját, majd eltűnt a szobájában. 

1. Chapter~

Lexi

2 hónap múlva:

- Lexi, kérlek...Tudod, hogy nagyon szeretlek! - folyton ezt mondta, ha akart valamit.

- Nem! - kacagtam fel miközben becsaptam a szekrényem ajtaját, miután beraktam könyveimet. Szerencsére vége van ennek a napnak is. - De miért nem? - csattant fel mellettem barátnőm.

- Mert nem! - nevettem még jobban. - Szerinted mióta érdekel engem, az a sok tehetségtelen alak siralmas próbálkozása? Maximum a tiédre ülök be - fordítottam el a kulcsomat a zárban.

 - Kérlek kísérj el... - nyafogott. - Nagyon fontos lenne nekem. Kérlek! - az a nézés. Ennek a nézésnek, soha nem tudtam nemet mondani. - De... - próbáltam valami kifogást találni.

- Nem nincs de...szükségem lesz, Rád. Tudod, hogy mindig nagyon izgulok. - fogta meg karomat, majd egy kicsit meg is rángatott. - Rendben, elkísérlek de...

- De? - emelte fel jobb szemöldökét, szemével villámokat szórva. Mintha csak azt mondaná: "Meghalsz, ha most valami kibúvót keresel." - Nem igaz, mindig van egy de.. - motyogta lemondóan.

 - De csak addig vagyok képes ott maradni míg le nem megy a te számod, és amint ez megtörtént elhúzzuk a csíkot! - indultam el a kijárat felé. - Ez az! - boxolt a levegőbe. Hangjából csak úgy sugárzott a boldogság és a sikerélmény. A boldogság azért mert ott leszek mellette, a sikerélmény meg azért, mert sikerült rávennie erre az egészre. És ilyen nem nagyon szokott előfordulni.

- Neked is fel kellene lépned. - mondta, amint beért engem.

- Nem, nem kell. Nincs szükségem, erre a stresszre. - görbült felfelé a szám, amint eszembe jutott a tavalyi eset. Azt szerintem soha senki sem fogja elfelejteni...

- És ha duetteznénk? - csillantak fel szemei.

- Nem, arról szó sem lehet - kacagtam még jobban.

- Mi ez a jókedv? - jött velünk szemben Gukie, mellette Zeloval.

- Á, semmi, csak a gonosz húgod rá akar venni, hogy lépjek fel vele a tehetségkutatón. - böktem meg a mellettem vihorászó lányt.

- Pedig igazán felléphetnél. - küldött felém egy eszméletlen szexi mosolyt, melynek hatására erősen a táskám pántjába markoltam. - Vagy a tavalyi, miatt...? - ráncolta homlokát.

- Talált, süllyedt. - motyogtam.

- Szerintem, nem volt olyan rossz.

 - Szia Minnie - szólalt meg végre Zelo is, figyelembe nem véve a köztem és Gukie között folyó párbeszédet. Szemében valamiféle csillogást véltem felfedezni, amit csak is barátnőm jelenléte idézhetett elő. Eresztettem feléjük egy apró bíztató mosoly, majd visszafordultam beszélgető partneremhez.

- Szia - harapott szájába barátnőm. A fiú Minnie mellé lépett és beszélgetésbe elegyedtek.

- Tényleg? - lepődtem meg. - Hát a dal közepén elájulni nem volt olyan ciki. De utána hányni... - húztam el számat.

- Nem is látták olyan sokan. - próbált vigasztalni.

- Csak az egész suli. - kuncogtam.

- De komolyan, szerintem eszméletlen hangod van. Én szívesen duetteznék veled. - mosolygott.

- Komolyan? - szaladt fülig a szám.

- Igen, komolyan. - biccentett egyet mosolyogva.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk bulizni. Holnap úgy sincsen suli. Lenne kedvetek hozzá? - mondta egy kicsit hangosabban, hogy ez eljusson a tőlünk távolabb lévő Minniékhez.

- Így négyen? - kérdezett vissza Zelo, miközben visszasétáltak hozzánk. 

- Aha. Lexi, van kedved? - nézett rám. Oldalra pillantottam Minnire, de Ő csak hevesen bólogatott, ezel jelezve, hogy Ő teljes mértékben támogatja az ötletet. Én is egyet értek vele...de elmenni bulizni Gukieval...Nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani, hogy a szívem nehogy megálljon egy szexi mosolytól, vagy valami hasonlótól. Hiszen most is rendetlenkedik.

- Na ugyan már. - lépett hozzám közelebb miközben karomra helyezte kezét. Pulzusom, emiatt az apró érintés miatt az egekbe szökött, bőröm pedig az általa megérintett területen felforrósodott. - Gyere - intett egyet fejével. - Jó buli lesz. - kacsintott. Ez olyan hatással volt rám, hogy alig bírtam levegőt venni, nem, hogy megszólalni.

- Rendben - motyogtam bizonytalanul, - mikor már sikerült összeszednem magam - de még is mosolyogva. 

- És nálunk fogunk készülődni. – hozta meg a döntést Minnie a beleegyezésem nélkül. 

- És te is jössz. - mutatott Zelora Gukie. - Nincs ellentmondás! - húzta féloldalas mosolyra száját.

- Ott leszek főnök – tisztelgett, miközben szája már szinte fülig ért.

- Minnie, és még is mit fogok felvenni? - vontam kérdőre, amint lehuppanttam puha ágyára. 

- Leginkább ruhát, amit én adok neked. - fordult felém mosolyogva a gardróbjából. - Szexi leszel. - emelgette szemöldökét. Erre csak megforgattam szememet, majd tekintetem egy régi képre tévedt. Mi voltunk rajta, Mi hárman. Minnie, Gukie és én. Gukie középen állt és úgy ölelt át mindkettőnket. Őszinte mosolya mintha csak nekem szólt volna, zavartan lesütöttem tekintetem.

- Unnie? Nem mondd rólam semmit? Vagy szokott rólam beszélni? – jutott hirtelen eszembe délutáni beszélgetésünk gesztusai.

- Nem, nem nagyon. – ült le mellém. - Legalábbis magától nem hozza fel a témát. Végül is, megértem Őt. Miért pont nekem mondaná el aki azonnal továbbadhatja neked - mondta elgondolkozva. - De miért kérded? Mondott valamit, miközben beszélgettetek? 

- Bókolt nekem, flörtölt de...de...

- Na de, ez a lényeg nem? Már legalább eljutott idáig! - örvendezett.

- Igazából, nem most kezdődött...

- Hát akkor? - lepődött meg.

- Már vagy 2 hónapja megy így.

- És én erről miért nem tudok? - akadt ki.

- Mert valaki mással voltál elfoglalva! - kuncogtam.

- Igazad van, ne haragudj, csak tudod nagyon kedvelem Őt. – pirult el zavarában. -  Na de most menj fürdeni, mert ismerlek már, és egyhamar nem fogsz kikerülni onnan.

- Nagyon jól ismersz. - indultam meg.

- Betudnál adni egy törülközőt? - kiáltottam ki a kabinból.

- Adom. - csapott fejen a kért textil.

- Köszi! - kezdtem el magam törölgetni.

- Kész is vagyok. - léptem ki egy törölközőbe csavarva.

- Rendben, akkor most én megyek...Ja és odakészítettem az ágyra a ruhádat. - fordult vissza az ajtóban.

- Ezt ugye nem gondoltad komolyan! – pislogtam nagyokat, amikor megpillantottam a nekem szánt ruhadarabot. Nem arról van szó, hogy nem volt csodálatosan gyönyörű, csak hát ez nem az én stílusom. Kikerekedett szemekkel mértem végig. Piros színben pompázó kis koktélruha volt, fekete szalaggal a mellrész alatt, hogy kiemelje, azt amit kell.

- Deee. - hallottam ki hangját a csobogó víz alól. 

- De én ilyet...én....én nem szoktam ilyet hordani. - kiabáltam még mindig, kissé kétségbeesetten.

- Ideje elkezdeni. Eszméletlen leszel benne. Ja és a piros nagyon jól áll neked és a lábaid… - egy nagy sóhaj kíséretében, magam elé emeltem a ruhát, így megtapintva finom anyagát.

- Öhmmm, Minnie nem láttad véletlenül azt a... - lépett be Gukie a szobába, már az esti ruhájában. Írtó szexin festett, pedig csak egy farmer volt rajta egy elegánsnak mondható sportcipő, egy farmer dzseki és egy póló. Haját felzselézte, ami gondolom, nem kevés időbe telt. De Ő mindig is az az ember volt aki adott magára. Elengedtem a kezemben lévő anyagot, így hagyva, hogy leesen a földre és meredten bámultam az eltátott szájú, kikerekedett szemű fiúra. - N-n-ne haragudj! - dadogta még mindig az ajtóban állva. Meglepetésemre kaján vigyor húzódott az arcára. Elpirulva ráztam meg fejemet, de egy hang nem jött ki a torkomon és mozdulni sem bírtam. Minnie vetett véget a pillanatnak. - Dongseang, tuti ultra szexi leszel. - törölgette haját. 

- Bang YongGuk, Te meg mi a fenét csinálsz itt?! - ment azonnal bátyjához - Tűnés ki innen. - kezdte el kifelé lökdösni, de nem igazán járt sikerrel. -Na nem halottad?Gyerünk! - gyömöszölte ki az ajtón, így megszakítva kettőnk között a szemkontaktust.

- Ez meg MI VOLT? - üvöltötte az utolsó két szót, egy letörölhetetlen vigyorral a képén.

- N-nem tudom. - álltam dermedten. - Valamit keresett...de nem találta meg. - kúszott mosoly az arcomra, a gondolattól, hogy az előbb még itt bent állt, velem szemben.

-Azt látom. - szaladt mellém. - Helyette téged talált meg egy törölközőben, ami alig takart valamit. - kuncogott.

- Naaaa. - temettem arcomat kezembe nagy zavarom miatt.

- Jó, rendben, de valld be, hogy tetszett. - bökdösött meg.

- Unnie, nagyon tetszett!! - pirultam fülig.

- Tudtam én. - kacsintott egyet. - De mióta álltatok így itt? 

- Fogalmam sincs... - merengtem el.

- Na mindegy is...ha ez tetszett neki, akkor ha meglát ebben, itt - mutatott az általa választott ruhára - akkor tuti beléd szeret.

- Csajok, készen vagytok már? - kiabált fel Gukie. Azok után ami történt gondolom, már a szoba közelébe sem mer jönni. A gondolat miatt ismét elmosolyodtam. - Na, menjünk, mert még a végén itt hagy minket. - fejezte be sminkem. - Kész is vagy! Gyönyörű vagy! - ismerte el munkáját.

- Köszönöm, Unnie, hogy megcsináltad, tényleg nagyon jó lett. - szemléltem meg magam a tükörben. 

- Képes rá? - lepődtem meg.

- Szívesen máskor is. Hát én kinézem belőle. - mosolygott. - Megyünk már. - üvöltött le.

- Nem hiszed el, hogy mi történt.... - hallottuk meg Zelo hangját az előszobában, amint lelkesen mesél valamit. Majd csak két csillogó szemű fiúval találtuk szemben magunkat. - Nagyon csinosak vagytok. - mondták egyszerre. Alig mertem Rá nézni, így csak Zelo mosolygó arcára koncentráltam. Kicsit meghajoltam, majd előreengedtem barátnőmet, az ajtóban, aki egyenesen az említetthez ment.

- Lexi?

- Igen? - fordultam hátra a hang tulajdonosához.

- Ugye nem haragszol...? - vakarta meg tarkóját.

- Nem dehogy... - pásztáztam a földet.

- Beülünk a kocsiba - kiabált nekünk Minnie, miközben a hátsó ülésre kászálódtak be. 

- Ez nem hangzott túl meggyőzően. - tekintett rám, miközben bezárta az ajtót.

- Ne haragudj, ha zavarba hoztalak. - szólalt meg ismét, miközben közelebb lépett hozzám - túl közel - majd hátamra tette kezét, - amitől pulzusom ismét az egekben táncolt - így egy kicsit ösztönözve arra, hogy elinduljunk járműje felé. Sóhajtottam egy nagyot, de nem válaszoltam. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és amint bent voltam be is csukta. Meg kerülte az ezüst színben pompázó autót, majd behuppant mellém. Minnienek be sem állt hátul a szája, de úgy nézett ki, hogy jól elvannak Zeloval. Hangos kacajok és hangos kiabálások vesztek el a kocsi belsejében. Gukie néha felpillantott az útról egyenesen a visszapillantó tükörbe, gondolom, hogy csekkolja húgát. Karját a könyökölőn nyugtatta, így mikor már sokadjára ellenőrizte húgát ráhelyeztem kezem az övére. - Ne aggódj! - suttogtam, miközben biztatóan rámosolyogtam. - De most nézz rá! - hangjából csak úgy sugárzott az idegesség.

- Tud vigyázni magára! - nyugtattam. Kissé megkönnyebbült, majd összekulcsolta ujjainkat és úgy hagyta.  - Ha tovább harapdálod az ajkadat, akkor nem bulizni megyünk, hanem a sebészetre. - kuncogott.

- Az utat figyeld! - utasítottam nevetve. - Oké, azt is figyelem.

- De CSAK azt figyeld! – nyomtam meg a megfelelő szót.

- Hogy figyelhetném csak az utat, ha egy ilyen szép lány ül mellettem? - azt hittem, hogy szívem kilyukasztja a mellkasomat, olyan hevesen dobogott. Zavaromban elmosolyodtam és összekulcsolt ujjainkat kezdtem el tanulmányozni még mindig egy kis pírral az arcomon.

- Megérkeztünk!!! - kiáltotta el magát boldogan Gukie. - Bulira fel!!! - engedett el, majd kiszállt. A következő pillanatban már az én felemen állt és arra várt, hogy kiszálljak. Őszintén, igazából, mindenki erre várt.

1 óra múlva:

- Tényleg? És mit szólt hozzá? - kérdeztem meglepetten.

- Hát először... - szava elakadt, tekintete pedig hátam mögé vándorolt, amit követtem én is. Italomat majdnem visszaköptem a poharamba. Unnie, szorosan Zelo testéhez simult és úgy táncoltak. Amin nem is csodálkoztam, mivel Ők már elég sokat ittak. De a mostani állapotukból ítélve semmire sem fognak holnap emlékezni.

- Most, oda kell mennem... - kiabálta túl a zenét.

- Nem, nem kell odamenned. - ragadtam meg kezét, pont úgy mint a kocsiban.

- De...de... - nézte még mindig Minniéket.

- Minnie, már nem kislány Gukie! Öhmmm, mármint YongGuk... – néztem zavaromban mindenfelé csak Őrá nem.

- Nem, nem hívj csak nyugodtan Gukinak. De akkor is a húgom, és Én még nem láttam...ÍGY.

- Tudom, de mind a ketten kedvelik egymást, most nézz rájuk. - mutattam feléjük. - Ha jobban eldurvul a helyzet akkor hazavisszük Őket. Én tuti józan maradok. – nem vagyok az a fajta aki nagyon leissza magát egy-egy buli alkalmával. De persze, azt nem mondom, hogy még nem történt ilyen. De ebben a helyzetben jobbnak láttam, azt ha legalább valamelyikünk még észnél van.

- Igazad van. De ugye azért még iszol velem? Akkor szórakozzunk! Lenne kedved táncolni velem? - nyújtotta felém karját, így táncba hívva.

- Persze, hogy iszok. Miért ne? - fogadtam el mosolyogva.

2 óra múlva:

- Lexi, gyere megint táncolni. - lépett oda mellém YongGuk. Leheletén éreztem az alkoholt. Már megivott néhány pohárral, de nem gondoltam volna, hogy ennyire betesz neki. Kicsit felpörgött.

- Nem most nem! Te most ide leülsz. - álltam fel helyemről. Én még józan voltam, szerencsére – magamnak tett ígéretemhez híven. Ittam én is egy keveset, de nem vittem annyira túlzásba mint a többiek és nekem nem is ’ártott’ meg annyira mint nekik. Így most nekem kell hazajuttatnom 3 részeg embert. Ebből a 3 emberből 2 képtelen leakadni egymásról, ami azt jelenti, hogy még mindig a táncparkettet nyüvik. Elővettem telefonomat, és tárcsáztam a sofőrszolgálatot. - Mit csinálsz? – kérdezte Gukie, majd derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Szerzek fuvart. - raktam vállára kezem, így egy kicsit eltolva magamtól, ami nem igazán sikerült mivel Ő erősebbnek bizonyult nálam.

- Innen nem szabadulsz. - utalt szoros ölelésére. Majd felállt így fölém magasodva, és így tartott tovább karjaiban. - Egyszer el kell engedned. - kiabáltam a hangos zene miatt.

- De az nem most lesz. – hajolt közel fülemhez és suttogta bele érzékien.

- Te most részeg vagy, és nem tudod, hogy mit csinálsz. Valószínűleg, ha nem lennél az, akkor ezt, most nem tartanád helyesnek. Vagy legalábbis szerintem nem is csinálnál ilyet. - próbáltam kibontakozni szoros öleléséből.

- Honnan veszed? - túrt bele hajamba.

- Öööö....Igen, szeretnék egy fuvart. - kezdtem el beszélni a telefonba, de nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, ahogy az ujjai beleszántanak a hajamba.

- Nem te nem fuvart akarsz, te engem akarsz. – cirógatta lehelete a fülcimpámat. Ennek következtében egész testem megremegett.

- Öööööö.... - nyeltem nagyokat.

- Igen, oda lesz a fuvar. – helyeseltem a diszpécser feltett kérdésére.

- 20 perc? Rendben, az tökéletes. – tettem le a telefont. Majd próbáltam lábaimra koncentrálni, nehogy felmondják a szolgálatot. De ha ez még meg is történt volna Gukie, akkor is megtartott volna… Legalábbis remélem. Olyan erősen szorított magához, hogy azon imádkoztam, hogy nehogy észrevegye milyen gyorsan dobog a szívem,- merthogy mellkasom erősen az Övéhez nyomódott - amit leginkább egy száguldozó versenyautóhoz hasonlítottam volna, mely minél hamarabb be akar érni a célba, hogy Ő legyen az első.

20 perc múlva:

Gukiet időközben próbáltam meggyőzni arról, hogy Ő igazából nem is olyan részeg és tud nekem segíteni, de ez nem igazán jött össze. Főleg akkor nem amikor lefejelte a bárpultot… Akkor már tudtam, hogy nincs semmi értelme hazudnom magamnak, hogy ’egyedül’ maradtam. Előkerítettem Unniékat, majd ’kiráncigáltam’ Őket onnan. Beültettem, mindegyikőjüket a hátsó ülésre, míg én elől foglaltam helyet.

- Kemény buli lehetett. – mondta a sofőr. Nem lehet sokkal idősebb nálunk. Kb. a húszas éveiben járhat.

- Hát igen, nem volt semmi… - motyogtam visszagondolva az este eseményeire.

- Segítsek majd bevinni Őket? – ajánlotta fel.

- Milyen kedves magától. – lepődtem meg egy kicsit. – Igen azt nagyon megköszönném. – fordultam közben hátra, hogy vehessek egy pillantást az immár alvó barátaimra.

- Hogy, hogy maga nem ivott annyit? – kíváncsiskodott.

- Hát reméltem, hogy nem csak én maradok majd úgymond józan, de így alakult. – mosolyodtam el. 

- Értem. – szaladt felfelé a szája.

- Sok ilyen esettel találkozott már, mi?

- Igen, elég sokkal. De vannak sokkal durvábbak is. Legalább Ők most alszanak. – mutatott hátra.

- Köszönök mindent. – adtam oda a pénzt neki a kocsiban. Kiszálltam, amit Ő is követett, majd odasétáltam a hátsó ajtóhoz, és kinyitottam.

- Gukie … - próbálkoztam, hátha felébred. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, megsimogattam arcát, újra elismételve a nevét. Kezemet hirtelen megragadta, majd mintha nem is ivott volna olyan sokat kipattant a kocsiból.

- Hoppá – mondta a sofőr elképedve. – Akkor gondolom nem lesz szükségük rám. – mosolygott.

- Nem, nem lesz. – ingattam fejemet. Gukie nagyjából felkeltette Zelot, és betámogatta a házba, én meg gondoskodtam a barátnőmről. Elkísértem az ágyáig, lefektettem, úgy ahogy volt, ruhástól és betakartam. 

- Aludj jól, Unnie! – kapcsoltam le a lámpát és csuktam be az ajtót. Elindultam feltérképezni a ház többi részét, hogy megtaláljam a többieket. Éppen Gukiet pillantottam meg a kanapénál állva, amint Zelot betakarja. Erre csak elmosolyodtam, és elindultam felé, azonban a parketta recsegésével jelezte jelenlétemet. Felém fordult, és intett egyet fejével. Lehunytam szemet majd lassan átszeltem a köztünk lévő távolságot. Megragadtam kezét, és egyenesen szobája felé vonszoltam. Úgy tettem vele mint Minnievel, de amikor elhagytam volna menedékét megállított.

- Maradj itt…! – ragadta meg kezemet. Hangja parancsoló volt, azonban gyenge, és mindezt egy halvány mosollyal párosította. Nyeltem egy nagyot és felvázoltam az agyamban, hogy milyen reakció várható majd tőle, ha itt talál reggel az ágyában. De nem hagyott erre időt, csak óvatosan lerántott, az ágyra. Már nem tudtam parancsolni magamnak, így engedtem a csábításnak. Befeküdtem mellé. Rám terítette a takarót és közben szorosan magához húzott. Lecsuktam szememet és csak arra koncentráltam, ahogy teste az enyémhez simul.