Prológus~

(Lexi)

Az ébresztő óra hangos csörgésével mozgolódásra késztette az ágyban fekvő lányt. Fejét lassan felemelte a párna alól, és álmos tekintetét a zajongó tárgyra emelte.  – Szuper…hétfő van…Már megint.. – szontyolodott el az iskola gondolatától mely felmerült benne. Nagy nehezen erőt vett magán és kikelt az ágyból, közben pedig leállította az ébresztést. Felállt és tántorogva elindult a fürdő felé. Mikor beért, a tükörből nem a megszokott látvány fogadta. – Úristen…hogy nézek ki? – adott hangot problémája forrásának. Beletúrt kócos hajába, és egy grimasz kíséretében rátámaszkodott a mosdótálra, majd fejét lehajtotta és pár pillanat erejéig lecsukta fáradságtól ittas szemeit. Nehézkesen megemelte buksiját és ismét szembenézett saját magával.

Még egy ideig tanulmányozta az elé táruló látványt, majd legyintett egyet kezével és fejét ingatva kivánszorgott a helységből.  Egyenesen ruhásszekrényéhez ment, majd megállt előtte és tanácstalanul elkezdte vizsgálni a kínálatot. Végül egy világos zöld pólót és egy virágos szoknyát választott, hozzá pedig az egyik kedvenc sportcipőjét vette fel. Ismét a mellékhelység felé vette az irányt. Hosszú haját kifésülte,  majd elővette sminkkészletét, melyet, nem nagyon használt, de a kinézetét illetően most szükségesnek tartotta. Elég sokáig időzött a tükörképe előtt, mivel elég ügyetlen volt. Mikor elkészült, elégedetten méregette magát a tükörben. Már éppen ment volna le reggelizni de amikor az órára pillantott egy mini szívroham jött rá. – Úristen…elkések – suttogta maga elé kitágult szemekkel. Hiszen aznap volt az a fontos dolgozat, melyre rengeteget tanult múlt éjszaka. Gyorsan felkapta táskáját, melynek állandó tároló helye a szobája egyik sarka volt, ahova akkor dobta le amikor hazaért. Idegesen elkezdett pötyögni telefonján legjobb barátnőjének Minnienek: ’Kések, ne várjatok rám’.  A lányt minden reggel, régi gyerekkori barátnője, és bátyja várta, hogy együtt menjenek suliba. Amikor letrappolt a lépcsőn felkapott az asztalról egy croissant, ivott egy korty narancslevet, majd egyenesen az ajtó felé futott. – Elmenetem – adta szülei tudtára, hogy néhány másodperc múlva már nem fog a házban tartózkodni. – Sok szerencsét – kiabálta utána az anyukája, hiszen tudta, hogy előző nap a lánya mennyit bújta tankönyveit. Egészen a buszmegállóig loholt, de pechjére éppen az orra előtt ment el a busz. – Nem hiszem el – kiáltotta el idegesen magát. Vett egy nagy levegőt, az égre emelve íriszét, majd megszólalt. – Miért? Miért pont ma? – emelte vissza tekintetét az útra majd újra futásnak eredt.

Lihegve lépett be az iskola kapuján, emiatt a portás megvető pillantásokkal jutalmazta. – Elnézést – motyogta miközben meghajolt. Gondolataiban teljesen elmerülve, ment végig szinte futólépésben a folyosón, amikor véletlenül nekiment az egyik oszlopnak. Kezében tartott könyvei szanaszét repültek.

 Éppen akkor fordult be a sarkon egy fiú aki azonnal a lány segítségére sietett.  – A francba – kiáltott fel Lexi, miközben orrára szorította kezét. – Ááááá –adott hangot fájdalmának. Közben a fiú is odaért és már a lány előtt guggolt. - Jól vagy? – hallott Lexi egy mély hangot maga elől. Szemei kipattantak majd Minnie bátyjával találta szemben magát. Gukie leemelte szemüvegét, hogy jobban megtudja szemlélni a földön ülő lányt.  – YongGuk – mosolyodott el a lány már szinte csak reflexből. Ha meglátta őt, akkor szíve mindig gyorsabb ütemet diktált és hasában megjelentek azok a bizonyos pillangók. – Jól vagy? – ismételte meg kérdését a fiú. Szemében aggodalom tükröződött. Bár Ő nem érzett semmi többet a lány iránt mint barátság, de azért még is régóta ismeri, és az illem is így kívánja. És még is húga barátnőjéről van szó.  - Hááát, nem hiszem – felelte félénken Lexi – enyhén sajog az orrom. – nevetett fel, saját ügyetlenségére gondolva. - Elkísérlek az orvosiba – mosolygott a fiú miközben nekiállt összeszedni a lány kezéből kiesett könyveket. – Igazán nem szükséges – legyintett egyet Lexi, majd bepakolta a táskájába, YongGuk által átnyújtott könyveket. – Így is elkéstem már, az első órámról és éppen ma írunk dogát…tehát már azt is lekéstem…annyit tanultam rá - szomorodott el. – Figyelj, szerintem el kéne mennünk. – nyújtotta a lány felé kezét, melyet Lexi el is fogadott. De miután felállt a fiú nem engedte el, amit maga sem értett, hogy miért is tett. Talán élvezte, hogy zavarba tudja ejteni a lányt. Mert így történt, Lexi fülig pirult – Nem hiszem, hogy kikapnál amiatt, hogy nekimentél a falnak. – kacsintott egyet, amivel rá tett még egy lapáttal a lánynál. – Biztos adnak esélyt arra, hogy megírd máskor. Most meg gyere – intett egyet fejével az orvosihoz vezető út irányába. 

-Nagyon csinos vagy - jegyezte meg a fiú egy édes mosollyal az arcán miközben kissé megszorította a lány kezét. De tényleg ezt most tényleg úgy gondolta, nem csak az illem miatt jegyezte meg. Abba bele sem gondolt, hogy Lexit ezzel teljesen félrevezeti.

A lány szíve szinte kihagyott egy ütemet, amikor eljutott a tudatáig ez a mondat. ~Hát észrevette~  gondolta boldogan.

(Minnie)

A hűvös szellő végigsöpört a folyosón, megzavarva az állott, párás levegőt. Minnie legyűrte a reggeliként szolgáló szendvics maradékát, majd a tányért a mosogatóba tette.

- Végeztél?- kérdezte bátyját aki a telefonja felé görnyedt figyelmen kívül hagyva az előtte lévő ételt. A fiú válaszként unottan bólintott, majd szemét le sem véve a kijelzőről, felállt. Fél szemmel az összepakolással foglalatoskodó lány felé pillantott.

- Segítsek?- tette be a készüléket a farzsebébe egy sóhaj kíséretében. Minnie fellelkesülve, hogy bátyja segít neki, a fiú kezébe nyomott pár koszos tányért. 

- Tedd be őket a mosogatóba!- adta ki az instrukciót, miközben kezeivel összeseperte az asztalon összegyülemlett morzsákat.

- El fogunk késni Minnie gyere már!- igazította meg türelmetlenül csoki barna tincseit YonngGuk. Felvette, a hajánál pár árnyalattal sötétebb bőrkabátját, mitől amúgy is széles vállai még nagyobb hatást keltettek. 

- Nagyon szexi vagy.- nevetett Minnie mikor meglátta a fiút. Belekarolt bátyába és sietősen elhagyták a házat. YongGuk beszállt ezüst autójába, majd egy gombnyomással letolta a tetőt. 

- Lexi már tuti vár ránk.- harapott aggodalmasan ajkaiba a lány. Yongguk felvette napszemüvegét, majd vállat vont.

- Vagy nem.- mutatott a megszokott találkozó helyre, ahol minden reggel felvették húga barátnőjét.Abban a pillanatban hangos csiripelő hanggal megszólalt Minnie telefonja. 

- Lexi volt az. Azt írja, késik, ne várjunk rá.- olvasta fel az üzenetet. 

- Szuper...- sóhajtott Yongguk, majd kitolatott az ideiglenes parkolóhelyéről.

Rátaposott a gázpedálra, így biztosítva azt, hogy időben érkezzenek meg az iskolába. A hatalmas, vörös téglákból álló épülettömb előtt lelassított, majd bekanyarodott a diákok számára kialakított parkolóba. 

- Talizunk ebédszünetben.- köszönt el Yongguk testvérétől, szokásos puszit nyomva a homlokára. 

- Te nem jössz?- kérdezte aggodalmas hangszínnel Minnie. Gukie csibészes mosolyra húzta száját, így fehér fogsora teljes mértékben megcsodálható volt. 

- Még van egy-két dolgom, a töri tanár meg úgyse hiányol.- dőlt hátra tiszta hanyagsággal. Minnie apró fejrázással jelezte nem tetszését, de elindult a kétszárnyú bejárat felé. Még egy utolsót hátrapillantott, mikor meglátott bátyja mellett egy szőke hajú fiút. Éppen a legkreatívabb pacsikombinációt bonyolították le, mikor Minnie tekintete összegabalyodott a fiú barna szempárával. A széles mosoly által kiváltott hunyorítás hatására a srác szemei szinte egy vonallá szűkültek.

Nem volt kínos szem lesütés, hiszen a szöszi azonnal tovább is vitte tekintetét egészen Yonggukhoz. Minnie nagy sóhaj kíséretében nyugtázta: első pillanatban beleszeretett a fiúban. Nem volt az a lány, aki az iskola legmenőbb sráca után epekedik, sőt még igazán szerelmes sem volt. És még az első látásra szerelem? Elképzelhetetlen volt számára. Egyedül baktatott végig a szinte már kihalt folyosón. Itt ott szállingózott még pár diák, de a legtöbben már az osztálytermekben tartózkodtak. Minnie nem állt meg senkivel sem beszélgetni, ha valaki köszönt neki viszonzásképp rámosolyodott. Egyenesen törtetett a matematika terem felé. Belépett a beszélgetés zajától teli helyiségbe, majd azonnal a leghátsó padba ült, ami az ő helyük volt Lexivel. Elkezdett kotorni táskájában, noha fogalma sem volt, milyen tantárgyra kéne előpakolnia. Gondolatai a széles mosolyú srácon jártak. Hirtelen csapta meg a felismerés, hogy szerelmes. Új érzés volt még neki a gyomrában lepkedő pillangók, a gyomorgörcs, melyet Ő okoz. A csengő akár egy villámcsapás rázta ki Minnie-t gondolatai közül. Követte a diákok példáját, vigyázzállásban várta a tanárt. Az ajtó kicsapódodott, majd egy öreg, erősen kopaszodó férfi sántikált be a terembe.

- Üljenek le.- utasította a tanulókat egy intéssel. Székek nyikorgása, és még az utolsó egymásnak súgott megjegyzések törték meg a csendet. Az ajtó ismét kinyílt. Minnie arca az eddig falfehér sápadtságból egyre vörösebb színt kezdett ölteni.

A szőke fiú lihegve állt meg a tanári asztal előtt.

- Áh Choi Jung Hong. Remek bemutatkozás.- jegyezte meg velősen a férfi. Szemeit szűken összehúzva mérte végig az osztályt.- Úgy tűnik plusz egy padra lesz szükségünk. Addig foglaljon helyet Minnie mellett. Úgy tűnik Lexi ma hiányzik.- mutatott Minnie-re. A fiú követte az utasítást és miközben elindult az üres szék felé és közben rámosolygott a megszeppent lányra. Táskáját az asztal mellé ejtette, de mielőtt leült volna még a tanárhoz fordult.

- Kérem, szólítson Zelo-nak!