1. Chapter~

Lexi

2 hónap múlva:

- Lexi, kérlek...Tudod, hogy nagyon szeretlek! - folyton ezt mondta, ha akart valamit.

- Nem! - kacagtam fel miközben becsaptam a szekrényem ajtaját, miután beraktam könyveimet. Szerencsére vége van ennek a napnak is. - De miért nem? - csattant fel mellettem barátnőm.

- Mert nem! - nevettem még jobban. - Szerinted mióta érdekel engem, az a sok tehetségtelen alak siralmas próbálkozása? Maximum a tiédre ülök be - fordítottam el a kulcsomat a zárban.

 - Kérlek kísérj el... - nyafogott. - Nagyon fontos lenne nekem. Kérlek! - az a nézés. Ennek a nézésnek, soha nem tudtam nemet mondani. - De... - próbáltam valami kifogást találni.

- Nem nincs de...szükségem lesz, Rád. Tudod, hogy mindig nagyon izgulok. - fogta meg karomat, majd egy kicsit meg is rángatott. - Rendben, elkísérlek de...

- De? - emelte fel jobb szemöldökét, szemével villámokat szórva. Mintha csak azt mondaná: "Meghalsz, ha most valami kibúvót keresel." - Nem igaz, mindig van egy de.. - motyogta lemondóan.

 - De csak addig vagyok képes ott maradni míg le nem megy a te számod, és amint ez megtörtént elhúzzuk a csíkot! - indultam el a kijárat felé. - Ez az! - boxolt a levegőbe. Hangjából csak úgy sugárzott a boldogság és a sikerélmény. A boldogság azért mert ott leszek mellette, a sikerélmény meg azért, mert sikerült rávennie erre az egészre. És ilyen nem nagyon szokott előfordulni.

- Neked is fel kellene lépned. - mondta, amint beért engem.

- Nem, nem kell. Nincs szükségem, erre a stresszre. - görbült felfelé a szám, amint eszembe jutott a tavalyi eset. Azt szerintem soha senki sem fogja elfelejteni...

- És ha duetteznénk? - csillantak fel szemei.

- Nem, arról szó sem lehet - kacagtam még jobban.

- Mi ez a jókedv? - jött velünk szemben Gukie, mellette Zeloval.

- Á, semmi, csak a gonosz húgod rá akar venni, hogy lépjek fel vele a tehetségkutatón. - böktem meg a mellettem vihorászó lányt.

- Pedig igazán felléphetnél. - küldött felém egy eszméletlen szexi mosolyt, melynek hatására erősen a táskám pántjába markoltam. - Vagy a tavalyi, miatt...? - ráncolta homlokát.

- Talált, süllyedt. - motyogtam.

- Szerintem, nem volt olyan rossz.

 - Szia Minnie - szólalt meg végre Zelo is, figyelembe nem véve a köztem és Gukie között folyó párbeszédet. Szemében valamiféle csillogást véltem felfedezni, amit csak is barátnőm jelenléte idézhetett elő. Eresztettem feléjük egy apró bíztató mosoly, majd visszafordultam beszélgető partneremhez.

- Szia - harapott szájába barátnőm. A fiú Minnie mellé lépett és beszélgetésbe elegyedtek.

- Tényleg? - lepődtem meg. - Hát a dal közepén elájulni nem volt olyan ciki. De utána hányni... - húztam el számat.

- Nem is látták olyan sokan. - próbált vigasztalni.

- Csak az egész suli. - kuncogtam.

- De komolyan, szerintem eszméletlen hangod van. Én szívesen duetteznék veled. - mosolygott.

- Komolyan? - szaladt fülig a szám.

- Igen, komolyan. - biccentett egyet mosolyogva.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk bulizni. Holnap úgy sincsen suli. Lenne kedvetek hozzá? - mondta egy kicsit hangosabban, hogy ez eljusson a tőlünk távolabb lévő Minniékhez.

- Így négyen? - kérdezett vissza Zelo, miközben visszasétáltak hozzánk. 

- Aha. Lexi, van kedved? - nézett rám. Oldalra pillantottam Minnire, de Ő csak hevesen bólogatott, ezel jelezve, hogy Ő teljes mértékben támogatja az ötletet. Én is egyet értek vele...de elmenni bulizni Gukieval...Nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani, hogy a szívem nehogy megálljon egy szexi mosolytól, vagy valami hasonlótól. Hiszen most is rendetlenkedik.

- Na ugyan már. - lépett hozzám közelebb miközben karomra helyezte kezét. Pulzusom, emiatt az apró érintés miatt az egekbe szökött, bőröm pedig az általa megérintett területen felforrósodott. - Gyere - intett egyet fejével. - Jó buli lesz. - kacsintott. Ez olyan hatással volt rám, hogy alig bírtam levegőt venni, nem, hogy megszólalni.

- Rendben - motyogtam bizonytalanul, - mikor már sikerült összeszednem magam - de még is mosolyogva. 

- És nálunk fogunk készülődni. – hozta meg a döntést Minnie a beleegyezésem nélkül. 

- És te is jössz. - mutatott Zelora Gukie. - Nincs ellentmondás! - húzta féloldalas mosolyra száját.

- Ott leszek főnök – tisztelgett, miközben szája már szinte fülig ért.

- Minnie, és még is mit fogok felvenni? - vontam kérdőre, amint lehuppanttam puha ágyára. 

- Leginkább ruhát, amit én adok neked. - fordult felém mosolyogva a gardróbjából. - Szexi leszel. - emelgette szemöldökét. Erre csak megforgattam szememet, majd tekintetem egy régi képre tévedt. Mi voltunk rajta, Mi hárman. Minnie, Gukie és én. Gukie középen állt és úgy ölelt át mindkettőnket. Őszinte mosolya mintha csak nekem szólt volna, zavartan lesütöttem tekintetem.

- Unnie? Nem mondd rólam semmit? Vagy szokott rólam beszélni? – jutott hirtelen eszembe délutáni beszélgetésünk gesztusai.

- Nem, nem nagyon. – ült le mellém. - Legalábbis magától nem hozza fel a témát. Végül is, megértem Őt. Miért pont nekem mondaná el aki azonnal továbbadhatja neked - mondta elgondolkozva. - De miért kérded? Mondott valamit, miközben beszélgettetek? 

- Bókolt nekem, flörtölt de...de...

- Na de, ez a lényeg nem? Már legalább eljutott idáig! - örvendezett.

- Igazából, nem most kezdődött...

- Hát akkor? - lepődött meg.

- Már vagy 2 hónapja megy így.

- És én erről miért nem tudok? - akadt ki.

- Mert valaki mással voltál elfoglalva! - kuncogtam.

- Igazad van, ne haragudj, csak tudod nagyon kedvelem Őt. – pirult el zavarában. -  Na de most menj fürdeni, mert ismerlek már, és egyhamar nem fogsz kikerülni onnan.

- Nagyon jól ismersz. - indultam meg.

- Betudnál adni egy törülközőt? - kiáltottam ki a kabinból.

- Adom. - csapott fejen a kért textil.

- Köszi! - kezdtem el magam törölgetni.

- Kész is vagyok. - léptem ki egy törölközőbe csavarva.

- Rendben, akkor most én megyek...Ja és odakészítettem az ágyra a ruhádat. - fordult vissza az ajtóban.

- Ezt ugye nem gondoltad komolyan! – pislogtam nagyokat, amikor megpillantottam a nekem szánt ruhadarabot. Nem arról van szó, hogy nem volt csodálatosan gyönyörű, csak hát ez nem az én stílusom. Kikerekedett szemekkel mértem végig. Piros színben pompázó kis koktélruha volt, fekete szalaggal a mellrész alatt, hogy kiemelje, azt amit kell.

- Deee. - hallottam ki hangját a csobogó víz alól. 

- De én ilyet...én....én nem szoktam ilyet hordani. - kiabáltam még mindig, kissé kétségbeesetten.

- Ideje elkezdeni. Eszméletlen leszel benne. Ja és a piros nagyon jól áll neked és a lábaid… - egy nagy sóhaj kíséretében, magam elé emeltem a ruhát, így megtapintva finom anyagát.

- Öhmmm, Minnie nem láttad véletlenül azt a... - lépett be Gukie a szobába, már az esti ruhájában. Írtó szexin festett, pedig csak egy farmer volt rajta egy elegánsnak mondható sportcipő, egy farmer dzseki és egy póló. Haját felzselézte, ami gondolom, nem kevés időbe telt. De Ő mindig is az az ember volt aki adott magára. Elengedtem a kezemben lévő anyagot, így hagyva, hogy leesen a földre és meredten bámultam az eltátott szájú, kikerekedett szemű fiúra. - N-n-ne haragudj! - dadogta még mindig az ajtóban állva. Meglepetésemre kaján vigyor húzódott az arcára. Elpirulva ráztam meg fejemet, de egy hang nem jött ki a torkomon és mozdulni sem bírtam. Minnie vetett véget a pillanatnak. - Dongseang, tuti ultra szexi leszel. - törölgette haját. 

- Bang YongGuk, Te meg mi a fenét csinálsz itt?! - ment azonnal bátyjához - Tűnés ki innen. - kezdte el kifelé lökdösni, de nem igazán járt sikerrel. -Na nem halottad?Gyerünk! - gyömöszölte ki az ajtón, így megszakítva kettőnk között a szemkontaktust.

- Ez meg MI VOLT? - üvöltötte az utolsó két szót, egy letörölhetetlen vigyorral a képén.

- N-nem tudom. - álltam dermedten. - Valamit keresett...de nem találta meg. - kúszott mosoly az arcomra, a gondolattól, hogy az előbb még itt bent állt, velem szemben.

-Azt látom. - szaladt mellém. - Helyette téged talált meg egy törölközőben, ami alig takart valamit. - kuncogott.

- Naaaa. - temettem arcomat kezembe nagy zavarom miatt.

- Jó, rendben, de valld be, hogy tetszett. - bökdösött meg.

- Unnie, nagyon tetszett!! - pirultam fülig.

- Tudtam én. - kacsintott egyet. - De mióta álltatok így itt? 

- Fogalmam sincs... - merengtem el.

- Na mindegy is...ha ez tetszett neki, akkor ha meglát ebben, itt - mutatott az általa választott ruhára - akkor tuti beléd szeret.

- Csajok, készen vagytok már? - kiabált fel Gukie. Azok után ami történt gondolom, már a szoba közelébe sem mer jönni. A gondolat miatt ismét elmosolyodtam. - Na, menjünk, mert még a végén itt hagy minket. - fejezte be sminkem. - Kész is vagy! Gyönyörű vagy! - ismerte el munkáját.

- Köszönöm, Unnie, hogy megcsináltad, tényleg nagyon jó lett. - szemléltem meg magam a tükörben. 

- Képes rá? - lepődtem meg.

- Szívesen máskor is. Hát én kinézem belőle. - mosolygott. - Megyünk már. - üvöltött le.

- Nem hiszed el, hogy mi történt.... - hallottuk meg Zelo hangját az előszobában, amint lelkesen mesél valamit. Majd csak két csillogó szemű fiúval találtuk szemben magunkat. - Nagyon csinosak vagytok. - mondták egyszerre. Alig mertem Rá nézni, így csak Zelo mosolygó arcára koncentráltam. Kicsit meghajoltam, majd előreengedtem barátnőmet, az ajtóban, aki egyenesen az említetthez ment.

- Lexi?

- Igen? - fordultam hátra a hang tulajdonosához.

- Ugye nem haragszol...? - vakarta meg tarkóját.

- Nem dehogy... - pásztáztam a földet.

- Beülünk a kocsiba - kiabált nekünk Minnie, miközben a hátsó ülésre kászálódtak be. 

- Ez nem hangzott túl meggyőzően. - tekintett rám, miközben bezárta az ajtót.

- Ne haragudj, ha zavarba hoztalak. - szólalt meg ismét, miközben közelebb lépett hozzám - túl közel - majd hátamra tette kezét, - amitől pulzusom ismét az egekben táncolt - így egy kicsit ösztönözve arra, hogy elinduljunk járműje felé. Sóhajtottam egy nagyot, de nem válaszoltam. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és amint bent voltam be is csukta. Meg kerülte az ezüst színben pompázó autót, majd behuppant mellém. Minnienek be sem állt hátul a szája, de úgy nézett ki, hogy jól elvannak Zeloval. Hangos kacajok és hangos kiabálások vesztek el a kocsi belsejében. Gukie néha felpillantott az útról egyenesen a visszapillantó tükörbe, gondolom, hogy csekkolja húgát. Karját a könyökölőn nyugtatta, így mikor már sokadjára ellenőrizte húgát ráhelyeztem kezem az övére. - Ne aggódj! - suttogtam, miközben biztatóan rámosolyogtam. - De most nézz rá! - hangjából csak úgy sugárzott az idegesség.

- Tud vigyázni magára! - nyugtattam. Kissé megkönnyebbült, majd összekulcsolta ujjainkat és úgy hagyta.  - Ha tovább harapdálod az ajkadat, akkor nem bulizni megyünk, hanem a sebészetre. - kuncogott.

- Az utat figyeld! - utasítottam nevetve. - Oké, azt is figyelem.

- De CSAK azt figyeld! – nyomtam meg a megfelelő szót.

- Hogy figyelhetném csak az utat, ha egy ilyen szép lány ül mellettem? - azt hittem, hogy szívem kilyukasztja a mellkasomat, olyan hevesen dobogott. Zavaromban elmosolyodtam és összekulcsolt ujjainkat kezdtem el tanulmányozni még mindig egy kis pírral az arcomon.

- Megérkeztünk!!! - kiáltotta el magát boldogan Gukie. - Bulira fel!!! - engedett el, majd kiszállt. A következő pillanatban már az én felemen állt és arra várt, hogy kiszálljak. Őszintén, igazából, mindenki erre várt.

1 óra múlva:

- Tényleg? És mit szólt hozzá? - kérdeztem meglepetten.

- Hát először... - szava elakadt, tekintete pedig hátam mögé vándorolt, amit követtem én is. Italomat majdnem visszaköptem a poharamba. Unnie, szorosan Zelo testéhez simult és úgy táncoltak. Amin nem is csodálkoztam, mivel Ők már elég sokat ittak. De a mostani állapotukból ítélve semmire sem fognak holnap emlékezni.

- Most, oda kell mennem... - kiabálta túl a zenét.

- Nem, nem kell odamenned. - ragadtam meg kezét, pont úgy mint a kocsiban.

- De...de... - nézte még mindig Minniéket.

- Minnie, már nem kislány Gukie! Öhmmm, mármint YongGuk... – néztem zavaromban mindenfelé csak Őrá nem.

- Nem, nem hívj csak nyugodtan Gukinak. De akkor is a húgom, és Én még nem láttam...ÍGY.

- Tudom, de mind a ketten kedvelik egymást, most nézz rájuk. - mutattam feléjük. - Ha jobban eldurvul a helyzet akkor hazavisszük Őket. Én tuti józan maradok. – nem vagyok az a fajta aki nagyon leissza magát egy-egy buli alkalmával. De persze, azt nem mondom, hogy még nem történt ilyen. De ebben a helyzetben jobbnak láttam, azt ha legalább valamelyikünk még észnél van.

- Igazad van. De ugye azért még iszol velem? Akkor szórakozzunk! Lenne kedved táncolni velem? - nyújtotta felém karját, így táncba hívva.

- Persze, hogy iszok. Miért ne? - fogadtam el mosolyogva.

2 óra múlva:

- Lexi, gyere megint táncolni. - lépett oda mellém YongGuk. Leheletén éreztem az alkoholt. Már megivott néhány pohárral, de nem gondoltam volna, hogy ennyire betesz neki. Kicsit felpörgött.

- Nem most nem! Te most ide leülsz. - álltam fel helyemről. Én még józan voltam, szerencsére – magamnak tett ígéretemhez híven. Ittam én is egy keveset, de nem vittem annyira túlzásba mint a többiek és nekem nem is ’ártott’ meg annyira mint nekik. Így most nekem kell hazajuttatnom 3 részeg embert. Ebből a 3 emberből 2 képtelen leakadni egymásról, ami azt jelenti, hogy még mindig a táncparkettet nyüvik. Elővettem telefonomat, és tárcsáztam a sofőrszolgálatot. - Mit csinálsz? – kérdezte Gukie, majd derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Szerzek fuvart. - raktam vállára kezem, így egy kicsit eltolva magamtól, ami nem igazán sikerült mivel Ő erősebbnek bizonyult nálam.

- Innen nem szabadulsz. - utalt szoros ölelésére. Majd felállt így fölém magasodva, és így tartott tovább karjaiban. - Egyszer el kell engedned. - kiabáltam a hangos zene miatt.

- De az nem most lesz. – hajolt közel fülemhez és suttogta bele érzékien.

- Te most részeg vagy, és nem tudod, hogy mit csinálsz. Valószínűleg, ha nem lennél az, akkor ezt, most nem tartanád helyesnek. Vagy legalábbis szerintem nem is csinálnál ilyet. - próbáltam kibontakozni szoros öleléséből.

- Honnan veszed? - túrt bele hajamba.

- Öööö....Igen, szeretnék egy fuvart. - kezdtem el beszélni a telefonba, de nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, ahogy az ujjai beleszántanak a hajamba.

- Nem te nem fuvart akarsz, te engem akarsz. – cirógatta lehelete a fülcimpámat. Ennek következtében egész testem megremegett.

- Öööööö.... - nyeltem nagyokat.

- Igen, oda lesz a fuvar. – helyeseltem a diszpécser feltett kérdésére.

- 20 perc? Rendben, az tökéletes. – tettem le a telefont. Majd próbáltam lábaimra koncentrálni, nehogy felmondják a szolgálatot. De ha ez még meg is történt volna Gukie, akkor is megtartott volna… Legalábbis remélem. Olyan erősen szorított magához, hogy azon imádkoztam, hogy nehogy észrevegye milyen gyorsan dobog a szívem,- merthogy mellkasom erősen az Övéhez nyomódott - amit leginkább egy száguldozó versenyautóhoz hasonlítottam volna, mely minél hamarabb be akar érni a célba, hogy Ő legyen az első.

20 perc múlva:

Gukiet időközben próbáltam meggyőzni arról, hogy Ő igazából nem is olyan részeg és tud nekem segíteni, de ez nem igazán jött össze. Főleg akkor nem amikor lefejelte a bárpultot… Akkor már tudtam, hogy nincs semmi értelme hazudnom magamnak, hogy ’egyedül’ maradtam. Előkerítettem Unniékat, majd ’kiráncigáltam’ Őket onnan. Beültettem, mindegyikőjüket a hátsó ülésre, míg én elől foglaltam helyet.

- Kemény buli lehetett. – mondta a sofőr. Nem lehet sokkal idősebb nálunk. Kb. a húszas éveiben járhat.

- Hát igen, nem volt semmi… - motyogtam visszagondolva az este eseményeire.

- Segítsek majd bevinni Őket? – ajánlotta fel.

- Milyen kedves magától. – lepődtem meg egy kicsit. – Igen azt nagyon megköszönném. – fordultam közben hátra, hogy vehessek egy pillantást az immár alvó barátaimra.

- Hogy, hogy maga nem ivott annyit? – kíváncsiskodott.

- Hát reméltem, hogy nem csak én maradok majd úgymond józan, de így alakult. – mosolyodtam el. 

- Értem. – szaladt felfelé a szája.

- Sok ilyen esettel találkozott már, mi?

- Igen, elég sokkal. De vannak sokkal durvábbak is. Legalább Ők most alszanak. – mutatott hátra.

- Köszönök mindent. – adtam oda a pénzt neki a kocsiban. Kiszálltam, amit Ő is követett, majd odasétáltam a hátsó ajtóhoz, és kinyitottam.

- Gukie … - próbálkoztam, hátha felébred. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, megsimogattam arcát, újra elismételve a nevét. Kezemet hirtelen megragadta, majd mintha nem is ivott volna olyan sokat kipattant a kocsiból.

- Hoppá – mondta a sofőr elképedve. – Akkor gondolom nem lesz szükségük rám. – mosolygott.

- Nem, nem lesz. – ingattam fejemet. Gukie nagyjából felkeltette Zelot, és betámogatta a házba, én meg gondoskodtam a barátnőmről. Elkísértem az ágyáig, lefektettem, úgy ahogy volt, ruhástól és betakartam. 

- Aludj jól, Unnie! – kapcsoltam le a lámpát és csuktam be az ajtót. Elindultam feltérképezni a ház többi részét, hogy megtaláljam a többieket. Éppen Gukiet pillantottam meg a kanapénál állva, amint Zelot betakarja. Erre csak elmosolyodtam, és elindultam felé, azonban a parketta recsegésével jelezte jelenlétemet. Felém fordult, és intett egyet fejével. Lehunytam szemet majd lassan átszeltem a köztünk lévő távolságot. Megragadtam kezét, és egyenesen szobája felé vonszoltam. Úgy tettem vele mint Minnievel, de amikor elhagytam volna menedékét megállított.

- Maradj itt…! – ragadta meg kezemet. Hangja parancsoló volt, azonban gyenge, és mindezt egy halvány mosollyal párosította. Nyeltem egy nagyot és felvázoltam az agyamban, hogy milyen reakció várható majd tőle, ha itt talál reggel az ágyában. De nem hagyott erre időt, csak óvatosan lerántott, az ágyra. Már nem tudtam parancsolni magamnak, így engedtem a csábításnak. Befeküdtem mellé. Rám terítette a takarót és közben szorosan magához húzott. Lecsuktam szememet és csak arra koncentráltam, ahogy teste az enyémhez simul.